Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Mi védettek vagyunk a kanyaró ellen

2017. március 02. 15:00

Magyarországon is mind többen aggódnak a határaink közelében egyre jobban terjedő kanyarójárvány miatt. Az MTI közlése szerint az itthoni lakosságnak nincs félnivalója - erről tájékoztatott Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója kedd reggel az M1 műsorában.

2017. március 02. 15:00

Romániában már 16 halálos áldozata van annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed – közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió.

Oroszi Beatrix az M1-en azt mondta: a kanyaró súlyos, fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. Kiemelte továbbá, hogy már a lappangási idő utolsó fázisában, még a tipikus kiütések előtt fert
főzhet a beteg.
   
A legjobb védekezés a védőoltás – emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy Romániában az „átoltottság" aránya nem elég magas. Magyarországon viszont szinte minden 15 hónapos és 11 éves gyereket beoltanak kanyaró ellen, a 98 százalékuk megkapja a vakcinát. Ennek köszönhetően Magyarországon az elmúlt tizenöt évben csak behurcolt, vagy azzal összefüggő eset fordult elő – tette hozzá.
   
Oroszi Beatrix azt ajánlja, ha egy közösségbe – akár Romániából – új gyermek érkezik, ellenőrizni kell, hogy minden, az életkorának megfelelő védőoltást megkapott-e, és ha nem, minél előbb pótolni kell. A szülőknek pedig azt javasolja, hogy ha tehetik, 15 hónaposnál fiatalabb gyerekkel ne utazzanak Romániába. Indokolt esetben 9 hónapos korra előrehozható a védőoltás beadása, de ez esetben egyéves kor után még egy oltást kell kapnia a gyermeknek – hívta fel a figyelmet a főigazgató.

 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2017. március 02. 16:51
Betolakodók gyógyíthatatlan ismeretlen vírus hordozók ,euba behurcolják ,hív fertőzöttek ,vérbajosok . Brüsszelben vissza tért a régi orosz kommunista diktatúra ,mert ugye ez ott volt szokás...Rádióban hallom ma délután Brüsszelben 3 személynél több ember nem lehet egy csoportban útcán tereken ,mert oly súlyos a betolakodók támadása ,félnek ,ezt a felhívást ma adták ki Brüsszelben............. juncker merkel megoldotta ,emlékezünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!