Nincs, mégis fáj: a virtuális lét segíthet

2016. december 04. 13:27

Ha valaki bármilyen okból elveszti valamelyik végtagjá†, az már önmagában is óriási szerencsétlenség. Még nagyobb tragédia azonban, ha az amputáció után sem szűnik a fájdalom, hanem még hosszú ideig keseríti a beteg életét. Márpedig az ilyen műtétek után a betegek körülbelül fele ilyen gondokkal küzd. Ezen segíthet a göteborgi Chalmers Műszaki Egyetem tudósai szerint a virtuális világ – írja az MTI.

2016. december 04. 13:27

A szakemberek végtag-amputáción átesett személyeket vontak be a vizsgálatukba. A 14 résztvevő olyan számítógépes játékokat próbált ki, amelyekben egy virtuális kar mozgatásával hajtottak végre különböző feladatokat, például autót vezettek – írja a The Local című svéd hírportál.

   
A páciensek látták magukat a képernyőn az amputált végtagjuk helyén lévő virtuális karral, amelyet saját maguk tudtak irányítani. A módszer révén az alanyok újra aktivizálták azokat az agyi területeket, amelyekkel egykor az igazi karjukat mozgatták.
   
Tizenkét alkalom után a résztvevők jelentős fájdalomcsökkenésről számoltak be. A The Lancet című folyóiratban közölt tanulmány szerint a fájdalom időtartama, gyakorisága és intenzitása csaknem 50 százalékkal csökkent.
   
Ez rendkívül bíztató eredmény, tekintve, hogy ezek a páciensnek már négy másik kezelést is kipróbáltak, teljesen eredménytelenül" – mondta a vizsgálatot vezető Max Ortiz Catalan, az egyetem munkatársa.
   
Hozzátette: „azt tapasztaltuk, hogy a fájdalom folyamatosan csökkent, még az utolsó kezeléssel is. Ez pedig azt sugallja, hogy további kezelésekkel még ennél is jobb eredményeket lehet elérni, mivel a fájdalom enyhülése nem áll meg".
   
A karjukat vagy lábukat elvesztő emberek gyakran érzik úgy – akár még évekkel a műtét után is –, mintha az amputált végtagjuk még mindig meglenne.
   
A fantom végtagfájdalom akkor jelentkezik, amikor az amputáció helyén lévő idegvégződések továbbra is fájdalomról küldenek jeleket az agynak, amely ezért azt hiszi, hogy az adott végtag még mindig megvan. A fantomfájdalom jelentősen ronthatja az életminőséget és a mentális egészséget.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!