Egereknél már hatásos a zikavírus-ellenes kezelés

2016. november 12. 07:05

Az utóbbi egy-két évben egyre nagyobb riadalmat kelt világszerte a zikavírus megjelenése. A szúnyogok által terjesztett kórokozó különösen az állapotos nők magzataira jelent veszélyt, de felnőtteknél is okozhat súlyos megbetegedést, s megjelent már a velünk szomszédos országokban is.

2016. november 12. 07:05

A tudósok világszerte dolgoznak a betegséget megelőző oltóanyag kifejlesztésén, de az MTI híre szerint most egy másik irányban, a már kialakult fertőzés legyőzésében értek el sikereket.

A szakemberek olyan páciensek vérsejtjeinek felhasználásával dolgozták ki az antitest-terápiát, akik a közelmúltban fertőződtek meg, majd sikeresen legyőzték a vírust - írta a BBC News.

A Nature című tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint az egereken végzett kísérletekben a kezelés hatására jelentősen csökkent az anyaállat vérében keringő és a méhlepényen keresztül az utódhoz eljutó zikavírusok mennyisége.

A terápiával kezelt nőstények kicsinyeinek születésekor kisebb mértékben volt károsodott a placenta és a világra jött egerek nagyobbak voltak, mint a terápiában nem részesült anyaállatok kicsinyei.A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy évekig tartó tesztelésekre lesz szükség annak kiderítésére, hogy a módszer biztonsággal és hatékonyan használható-e a zikavírussal fertőzött várandós nőknél. Addig is, más kutatók a zikavírus elleni oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak.

Laura Rodrigues, a London School of Hygiene and Tropical Medicine munkatársa szerint egy zikavírussal fertőzött nőnek jelenleg nincs lehetősége kezelésre.

Még ha egy nap a kezünkben is lesz egy vakcina, amely védelmet nyújt a zikavírus ellen, mindig lesznek, akik megfertőződnek. Számukra pedig egy ilyen antitest-terápia lehet a segítség" – tette hozzá a szakember. A szúnyogok terjesztette zikavírus Közép- és Dél-Amerikában a legelterjedtebb és különösen a terhes nőkre veszélyes, mivel mikrokefáliát, vagyis kóros kisfejűséget okozhat a magzatnál. A mikrokefáliás csecsemők szokatlanul kis koponyával születnek, ez később akadályozza a mentális fejlődésüket.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint továbbá szilárd tudományos konszenzus alakult ki arról, hogy a zikavírus Guillain-Barre-szindrómát, egy ritka idegrendszeri betegséget is okozhat, amely felnőtteknél ideiglenesen bénulást idézhet elő. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!