Rákot diagnosztizáltak III. Károly királynál

2024. február 05. 19:11

A Buckingham-palota tájékoztatása szerint III. Károly király maga döntött a diagnózis nyilvánosságra hozásáról a találgatások megelőzése végett.

2024. február 05. 19:11

Rákot diagnosztizáltak III. Károly királynál – közölte a BBC a Buckingham-palota közleményére hivatkozva.

A közlemény szerint nem prosztatarákról van szó, de a közelmúltban prosztatamegnagyobbodás miatt végzett kezelése során fedezték azt fel. Az nem derült ki, hogy a rák mely típusát diagnosztizálták, de a palota tájékoztatása szerint a király hétfőn kezdte meg a „rendszeres kezeléseket”.

Pozitívan áll a kezeléséhez, és várja, hogy a lehető leghamarabb visszatérhessen a közszolgálatba”

– olvasható a közleményben.

Orvosai azt javasolták, hogy kezelésének időtartamára halassza el nyilvános programjait, de az uralkodó ebben az időszakban is ellátja állami teendőit és az ezzel járó hivatalos dokumentációs tevékenységeket – áll a Buckingham-palota hétfő esti közleményében.

Ez utóbbi közlésnek különösen nagy az alkotmányossági jelentősége, mivel kiderül belőle, hogy a király nem vált cselekvésképtelenné, így nincs szükség arra, hogy államfői feladatait régensi minőségben a közvetlen hozzátartozóiból álló államtanácsosi testület vegye át.

A Buckingham-palota tájékoztatása szerint III. Károly király maga döntött a diagnózis nyilvánosságra hozásáról a találgatások megelőzése végett. Az udvar már az uralkodó prosztataelváltozásáról szóló korábbi diagnózis ismertetésével is szakított azzal a régre visszanyúló szokásjoggal, amelynek alapján korábban a szükséges minimumon túl nem közöltek részleteket a brit királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról, esetleges betegségeinek mibenlétéről.

Udvari illetékesek szerint

a prosztataelváltozás diagnózisának nyilvánosságra hozása is Károly kifejezett kívánsága volt, azzal a céllal, hogy felhívja a közfigyelmet az időbeni kivizsgálások, szűrések fontosságára.

A korábbi évtizedekben alkalmazott titoktartási szigort illusztrálta, hogy III. Károly nagymamájáról, a néhai II. Erzsébet királynő édesanyjáról, a 102 esztendős korában 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki hivatalosan, hogy 43 évvel korábban, 1966-ban vastagbélrák miatt műtéten és kezelésen esett át.

A titoktartás szigorának enyhítése azonban nem terjed ki a királyi család mindegyik tagjára.

III. Károly kezelése előtt néhány nappal esett át hasüregi műtéten ugyanabban a kórházban Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos trónörökös felesége, az uralkodó menye, az ő esetében azonban az udvar nem közölte, hogy milyen megbetegedésről van szó.

A 42 esztendős Katalin csaknem két hetet töltött a London Clinic nevű londoni magánkórházban, ahonnan január 29-én távozott, és jelenleg windsori otthonában lábadozik. A palota tájékoztatása szerint az orvosi szakvélemény alapján nem valószínű, hogy a hercegnő a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához.

Udvari illetékeseket idéző, egybehangzó brit sajtóértesülések szerint

Katalinnak nem daganatos megbetegedése volt.

III. Károly 2022. szeptember 8-án, édesanyja, II. Erzsébet királynő halálának pillanatában lépett az Egyesült Királyság trónjára. A királynőt életének 97., uralkodásának 71. esztendejében érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában.

(MTI/Mandiner)

Nyitókép: AFP / Ugo AMEZ

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2024. február 07. 07:39
God Save the King !
yonehom
2024. február 06. 21:01
A másik fiát is segítse ebben. Nem számít mit akar, csak boldog legyen. Így emlékezzenek rá, mint aki mindkét fia boldogságát elősegítette. Az anyja nagyszerű asszony volt, az apja is rendkívüli ember. Sokáig is éltek, mögöttük háttérbe szorult. De a fiai is nagyszerű emberek. Ő pedig a híd köztük. Aki meg is őriz és feloldhatja is mindazt, ami a feleségét, a fiai anyját boldogtalanná tette, hogy őket már ne tegye. De őrizze is meg mindazt, amit édesanyja rá hagyott.
yonehom
2024. február 06. 20:59
Ne adja fel. Ez a legjobb, amit egy király üzenhet másoknak, az alattvalóinak. Hogy nem adja fel, és hogy ne adjátok fel. Ez az ő harca, ami neki jutott. Még hosszú uralkodása lesz, ha nem adja fel. Sokat várt rá, nem adhatja fel egy kevésért. Töltsön több időt Erdélyben. Vagy akár költözzön oda. Az egészségi állapotára hivatkozva megteheti. Az ember addig él, amíg érdemes. Hivatalosan is nevezze ki utódjának legidősebb fiát, Vilmost. Aki helyettesként igazgatja az országot távollétében, és halála után király lesz. A küldetése pedig az legyen, hogy őt készítse fel erre és segítsen felkészülnie ebben a lehető legjobban. Addig él, amíg neki szüksége van rá. Amikor ő elengedi. A legfontosabb, hogy abban segítse, hogy a családi élete rendben legyen és boldog legyen. Csak ezt rendezgesse és segítse. Boldog király boldog nemzetet fog szülni. Ami neki nem adatott meg, az a fiában fog teljesülni.
Libernyákkomcsi nem hülye csak aljas
2024. február 06. 06:53
Az nem válogat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!