Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Ez persze Andrij Jermak szerint teljesen elfogadhatatlan.
A davosi Világgazdasági Fórumon szólalt fel Volodimir Zelenszkij hivatalának vezetője, ahol elmondta: a rendezvény résztvevői nem tudtak teljesen egységes álláspontot kialakítani a békeformula kérdésében. Mindazonáltal a korábban a tárgyalásokon részt vevő valamennyi ország képviselői „tiszteletben tartják Ukrajna szuverenitását és függetlenségét” –húzta alá.
Természetesen különböző gondolataink vannak arról, hogyan lehet ezt (a békeformulát – a szerk.) megvalósítani.
Egyesek szerint azonnal tárgyalóasztalhoz kell ülni, de mi nagyon világosan és nyíltan elmagyarázzuk, hogy ez most miért elfogadhatatlan”
– hangsúlyozta.
A párbeszéd állítólagos lehetetlenségének okaként Zelenszkij irodavezetője többek között arra mutatott rá, hogy korábban több tárgyalási forduló is volt a normandiai és a minszki formátumban. Azt is elmondta, hogy Kijev nem hajlandó a konfliktus befagyasztására Oroszországgal.
Andrij Jermak szavait ide kattintva hallgathatja vissza angol nyelven, 16:40-től.
Nyitókép: WEF-képernyőfotó