Sikerült felszámolni a maláriát Kínában

2021. június 30. 07:56

Az 1940-es években még évente 30 millióan fertőződtek meg a szúnyogok által terjesztett betegségben a távol-keleti országban.

2021. június 30. 07:56
null

Kínának sikerült felszámolnia a maláriát – jelentette be szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Több évtizedes munka

„Ezt a sikert több évtizedes, kitartó munkával tudta elérni az ország, amelynek erőfeszítése újabb példa arra, hogy elérhető cél a malária teljes felszámolása a világon” – jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A WHO adatai szerint eddig a világ 40 országban sikerült felszámolni a fertőző betegséget. Saját térségében az utóbbi 30 évben Kína az első, amelynek ez sikerült. Az 1940-es években Kínában még évente 30 millió maláriafertőzés történt. 

Évi közel félmillió halálos eset

A WHO áprilisban jelentette be, hogy 2025-ig a világ további huszonöt országában számolná fel a maláriát. A világszervezet becslései szerint évente csaknem 230 millióan fertőződnek meg maláriával. A betegség évente több mint 400 ezer halálesetet okoz, az áldozatok kétharmada öt év alatti gyermek. Különösen erősen érintettnek számít Afrika, amely a halálos áldozatok 90 százalékát adja.

A betegség úgy terjed, hogy miután a fertőzött ember vére a nőstény Anopheles szúnyogba kerül, az egy másik embert megcsípve a nyálában adja át a malária parazitáját. A paraziták megfertőzik és elpusztítják a májsejteket, majd a véráramba jutva szétrepesztik a vörösvérsejteket.

(MTI)

A címlapkép illusztráció

Kép forrása: SCIEPRO / SCIENCE PHOTO LIBRARY / SKU / Science Photo Library via AFP

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ördögűző
2021. június 30. 17:34
Hát ahol nem az eu szabja meg a vérszívók irtásának határait, ott sikerül megszabadulni tőlük!! LÉGI SZÚNYOGIRTÁST ÉS A KULLANCSOK TELJES KÖRŰ ELSZÁMOLÁSÁT KÉRJÜK! AZ eu MEG MENJEN A QRV ANYJÁBA!
nick89
2021. június 30. 12:18
Ezek a kínaiak kémkedésben és vírusokban a legjobbak. Meg a korrupt, hazaáruló politikusok megvételében. http://www.harommajom.hu
Camael
2021. június 30. 10:46
ez mind szép és jó, de miért nem írják, hogy milyen módszerrel jutottak erre az eredményre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!