Egységes európai fellépést sürgetnek Erdogan ellen a franciák

2020. október 28. 20:15

„Túl sokáig voltunk naivak” – hangsúlyozta Clément Beaune francia európaügyi államtitkár.

2020. október 28. 20:15

Franciaország európai szintű szankciókat szorgalmaz Törökországgal szemben, miután az Európai Unió és Ankara között több vitás kérdésben is feszültségek mutatkoznak – közölte szerdán Clément Beaune, Európa-ügyi államtitkár. „Erős reakciójú európai intézkedésekért, köztük a szankciók lehetséges eszközéért emelünk szót” – mondta az államtitkár a szenátusban. „A legutóbbi epizód, amely mindennap egyre messzebb tolja a képtelenég határait, (Recep Tayyip) Erdogan elnök részéről, aki a köztársasági elnököt sértegette, Törökországnak azon stratégiájáról árulkodik, amely minden irányban folyamatosan provokál” – tette hozzá.

Erdogan a közelmúltban közvetlenül is összetűzésbe került Emmanuel Macronnal, akit iszlámellenességgel vádolt meg. A vita kiváltói azok az erőteljes intézkedések voltak, amelyeket a francia államfő az iszlám fundamentalizmussal szemben jelentett be, miután Franciaországban a közelmúltban brutálisan meggyilkoltak egy tanárt, aki Mohamed-karikatúrákat mutatott be egy órán. A török államfő szerint Macronnak fogalma sincs a vallásszabadságról, és szombaton azt üzente francia kollégájának, hogy vizsgáltassa meg elmeállapotát. Erre válaszul Párizs hazarendelte konzultációra ankarai nagykövetét, Macron pedig elfogadhatatlanak nevezte Erdogan szavait, és azt követelte, hogy „változtasson politikai irányvonalán, mert minden vonatkozásban veszélyes”. A török elnök hétfőn arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket.

A francia Európa-ügyi államtitkár szerint Erdogan „célja mindig ugyanaz: a lehető legnagyobb nyomást gyakorolja a szomszédjaira, és elsősorban az Európai Unióra”. „Túl sokáig voltunk naivak” – hangsúlyozta Clément Beaune.

Délelőtt Gabriel Attal kormányszóvivő elítélte Törökország „destabilizációs és megfélemlítési kísérleteit”, és üdvözölte „a nagyon nagy európai uniós egységet” Franciaország és értékeinek támogatására. Az elmúlt napok üzengetéseit megelőzőn több más vitás kérdésben is feszültség alakult ki Törökország és Franciaország, illetve az Európai Unió között.

Törökország és Görögország között a Földközi-tenger keleti medencéjében található energiahordozók feletti tengerjogi vita miatt évek óta feszült a kapcsolat. A Ciprus körüli tengerfenéken felfedezett hatalmas földgázmezők a közelmúltban még inkább kiélezték a feszültséget. Mindkét fél magának követeli a jogot ahhoz, hogy energiaforrások után kutasson és próbafúrásokat végezzen a térség ugyanazon részén. Ankara 2018 őszétől kezdve indította útnak kutató- és fúróhajóit a vitatott területekre, amit Görögország mellett Ciprus is szuverenitása megsértésének tekintett. A helyzet valamelyest enyhült, mióta szeptember második felében Ankara és Athén jelezte, hogy hajlandó a tárgyalásos rendezésre. Viszont Törökország nemrég bejelentette, hogy ismét útnak indítják az Oruc Reis török kutatóhajót, amely augusztusban és szeptemberben energetikai feltárást végzett a Földközi-tenger keleti medencéjében, heves tiltakozást váltva ki Görögországban és a térségben. Charles Michel, az Európa Tanács elnöke a közelmúltban jelezte, hogy az EU decemberben értékeli a kialakult helyzetet és szankciókat is kilátásba helyezett.

Törökország Líbiában katonailag is elkötelezte magát a nemzeti egységkormány támogatására, Szíriában pedig azon kurd erőkkel szemben, amelyek az uniós tagországokat is magában foglaló nemzetközi koalíció szövetségesei a dzsihadistákkal szemben. Ezenkívül a török kormány a hegyi-karabahi konfliktusban az azeri erőket támogatja az örményekkel szemben.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vallasz Vilmos
2020. október 29. 06:45
Nekünk ehhez semmi közünk. Egy olyan népséget támogatni, akiknek egy karikatúra a szólásszabadságot jelenti és ezzel hajlandó folyamatosan provokálni egy vallási közösséget, nem kell és nem szabad.
kishegyi
2020. október 29. 05:02
A csodás "segítsünk a menekülteken szülőfőldjüktől távol" mítosz most dől dugába. Az eddigi, francia földön történt brutális mészárlások nem verték ki a biztosítékot a franciáknál, ehhez az kellett, hogy fényes nappal lefejezzék egy honfitársukat, mint ha csak a középkorban lennénk. Az óvatos, Erdogánnal való orbáni politizálással, aminek lényegét fel sem tudja a baloldal és az ő oldalukon álló kommentelők fogni, hogyan kell egy olyan országnak mint hazánk, csinálni, (állandóan megy, a kipcsakozás) (javasolom, hogy menjenek el l. Almatyba egyszer, aztán nézzék meg, milyen a baloldal által lenézett birkapásztor "keletiek" fővárosa) szóval az óvatos politizálással teljesen ellentétes, nyíltan tengelyt akasztó francia politika most persze az európai szolidaritásra hivatkozva belerántaná a V4 országokat is ebbe a konfliktusba. Mivel muttiék Erdogán kezébe adták az ütőkártyát és válaszul újra kiengedheti a törököknél lévő lévő migránsokat, akik persze nem a francia határt fogják ostromolni, hanem a magyart. Szóval ennyit a kipcsakozásról, meg hogy Orbán megint az autokráciát támogatja, nem a művelt és az eddig "lépni lusta" politikát folytató, gőgös nyugati államot. A kerítésig nem lát el a baloldal, nem hogy felfogják Orbán hogyan próbálja a nagyhatalmak között fekvő kis országunkat navigálni. Egyfolytában azon imádkozik az ember, hogy mi lenne, ha egy időre békén hagynának már bennünket. Persze ez lehetetlen. Megmondta Orbán, a nyugatiak magukra engedtek olyan kultúrát, amely soha nem fogja eltűrni a másikat. Van egy olyan érzése az embernek, hogy késő bánat, eb gondolat.
Rocktoberi
2020. október 29. 00:24
Ez a szópárbaj a kutyát nem érdekli. Pont leszarom, hogy minek nevezi Erdogan Macront. Az se érdekel, hogy a görögök vagy a törökök termelik ki a földgázt. Oldják meg egymás között! Mi 2015 után lezártuk a határainkat a bevándorlók előtt. Semmi közünk ahhoz, hogy erre Franciaország évtizedek óta képtelen.
annamanna
2020. október 28. 22:10
Persze hogy az kellene, nem is értem, hol késik. Azonnal rá kellett volna ugrani, ELŐSZÖR IS ORBÁN VIKTORNAK, a kereszténység védőbástyájának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!