Már több mint egymillió ember halt meg a koronavírus miatt

2020. szeptember 29. 21:22

Nehéz pillanat ez a világ számára, de vannak reménysugarak, amelyek bátorítanak  bennünket a jelenben és a közeljövőben – vélekedett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

2020. szeptember 29. 21:22

Nehéz pillanat a világ számára, hogy immár több mint egymillió ember halt meg a koronavírus okozta Covid-19 nevű betegség következtében, de vannak reménysugarak, amelyek bátorítanak  bennünket a jelenben és a közeljövőben – vélekedett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem keddi összesítéséből kiderült, hogy meghaladta az egymilliót azoknak a száma, akik koronavírus-fertőzés következtében vesztették életüket a világon a legutóbbi koronavírus-járvány kezdete óta. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója az egymillió halálos áldozat lélektani határának áttörését követően úgy fogalmazott: a járvány eddigi legfőbb tanulsága az:

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hozzátette, hogy a tudományos közösség minden korábbinál többet tett annak érdekében, hogy teszteket, gyógykezeléseket és vakcinákat dolgozzon ki a Covid-19-el szemben. Mindez azonban eddig csekély eredménnyel járt.     

A WHO adatai szerint eddig mintegy 33,2 millió embernél nyert megerősítést a koronavírus-fertőzés ténye a világon. Az elmúlt 24 órában 180 362 újabb megbetegedést jegyeztek fel, ami nagyobb az elmúlt hetek napi átlagánál.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
benedek77
2020. szeptember 30. 09:02
Tehát 0,01 százaléknyi ember halt bele. Érdekes, hogy mennyire aggódnak most értünk a világ vezetői, egyem a kis szívüket. Igaz, a drogfogyasztás (alkohol, cigi beleszámít), az éhínségek, a szemét kaják és munkahelyi stressz/kizsákmányolás (rák) stb. ellen lószart se tesznek, pedig ezek jóval több halálos áldozatot követelnek mint ez a vírus... Nem tagadva a vírus létét, de valahol máshol lesz az igazság.
illiberator
2020. szeptember 30. 05:12
Javaslom naponta közzétenni az akohol és dohányzás miatt kórházban kezeltek és az általa meghaltak számát.
illiberator
2020. szeptember 30. 05:09
Az annyi mint 0, 014%. A világon évente 1,2 millióan halnak meg az utakon, 1 M-an öngyilkosságban, 3 M-an alkoholizmusban, 5 M-an dohányzásban.
simonvitéz
2020. szeptember 29. 23:43
Nos, természetesen az egymillió meglehetősen kozmetikázott szám. A fejlett világban az elején alig tesztelték az elhunytakat, a 80 év felettieket sokszor bele sem számolták, ld svédek. A 3. vilagban meg, ami a nyomornegyedekben volt, azt inkább hagyjuk. Személyes becslésem szerint a reális szám valahol 3-4 millió között járhat. Ha és amennyiben pedig nem lett volna teljes leállás február -áprilisban, akkor kb 10 milliónál járnánk, 8 hónap alatt. Ennyit a virustagadók józanságáról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!