Csíkszentmihályi professzor az egész emberiséget szolgálta

2021. október 21. 16:15

Csíkszentmihályi Mihály az élet egyik legpotensebb forrását kereste és találta meg.

2021. október 21. 16:15
null
Porkoláb Imre

Írta: Dr. Porkoláb Imre, az MCC Vezetőképző Akadémiájának igazgatója

 

Mély megdöbbenéssel hallottuk a hírt, hogy az egyik legelismertebb magyar származású tudós, akinek élete csak a legvadabb Indiana Jones-kalandregényekéhez hasonlítható, 87 éves korában elhunyt. Dr. Csíkszentmihályi Mihály, a Magyar Érdemkereszt tulajdonosa olyan hagyatékot hagyott hátra, amely az egész emberiség felemelkedést szolgálja – van miért megemlékeznünk róla.

Csíkszentmihályi Mihály, aki Fiuméban látta meg a napvilágot, nem szeretett fiatalon iskolába járni, mégis egész életét azzal töltötte,

hogy tudományos módszerekkel kutassa a boldogság, a kreativitás és az emberi teljesítőképesség titkait. 

Tehetős magyar nemzetiségű családba született, de hatalmas egzisztenciális válságot kellett már fiatalon átvészelnie. 1944-ben a főváros ostroma alatt menekülő család, amelyet teljesen kisemmiztek a vagyonából, az utolsó vonatok egyikével hagyta el Magyarországot. Velencébe érve a pályaudvaron egy bombázás kellős közepébe csöppentek. A tízéves fiatalember lábát a berobbant üvegszilánkok súlyosan felsértették, és elsők között részesült penicillinoltásban, ami akkoriban még kivételes gyógymódnak számított. 

A cseperedő fiú apja római üzleti vállalkozásában segédkezett, majd összegyűjtve valamennyi pénzt Svájcba látogatott síelni. Akkoriban már sokat gondolkozott azon, hogy milyen irányba menjen az élete, és észrevette, hogy az emberek viselkedése nagyon érdekli. Így aztán a véletlen vagy a sors keze segíthetett rajta, amikor a svájci síparadicsomban rádöbbent, hogy bár nincs hó, viszont egy előadást érdemes lenne megnéznie a repülő csészealjakról. Ezen az előadáson találkozott Carl Junggal, aki egy életre szóló mély benyomást tett rá, és megalapozta Csíkszentmihályi pszichológia iráni elkötelezettségét.

Szenvedélyévé vált az emberi élet teljes megértése és az emberi teljesítőképessé kutatása. Az Egyesült Államokba utazott, ahol pszichológiát tanult, illetve közben alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Csalódott volt azzal kapcsolatban, amit az egyetemen tanítottak, a rendkívül tehetséges huszonévest azonban tanárai felkarolták és az akkoriban legjobbnak tartott chicagói egyetemre irányították.

Ekkor fedezte fel, hogy

vannak olyan életélmények, amelyek közben az emberek mintha extázisba esnének,

úgy leköti őket az alkotás élménye. Rájött, hogy ez a tevékenység a sportolók és zenészek között egyáltalán nem ritka, és az általa autotelikusnak nevezett viselkedést kezdte el kutatni. 

Ezek a tevékenységek, amelyeket önmagukért, a cselekvésért végzünk, hallatlan energiákat szabadítanak fel az emberekben, és az igazán nagy dolgok alkotása közben szinte mindig jelen vannak. A teljes fókusz és elmélyülés következtében megfigyelhető, Csíkszentmihályi professzor által flow-nak nevezett tudatállapot az, amelyben a legjobban érezzük magunkat és a legjobban is teljesítünk. 

A kutatásaiból készült könyv eleinte nem aratott nagy sikert, de 1993-ban a Dallas Cowboys amerikai focicsapat edzője, Jimmy Johnson a Super Bowl szünetében méltatta a könyvet, arra hivatkozva, hogy a csapat ennek köszönheti a sikereit – hirtelen elsöprő érdeklődés mutatkozott a könyv és a professzor kutatási területe iránt. 

Ahogy mondani szokták, a többi már történelem. Csíkszentmihályi már majdnem hatvanéves volt, amikor igazán világhírűvé vált, és az általa megalapozott pozitív pszichológia, kreativitás- és optimális teljesítőképesség-kutatások eredményei emberek millióihoz jutottak el, megváltoztatva az életüket. 

A professzor különc polihisztorként élte életét az ezredfordulót követően Kaliforniában, ahol kutatói munkássága számos tudományterületre átívelt. Manapság nem csak a zene vagy a sport területén foglalkoznak komolyan flow kutatással, hanem a videójáték-piac vagy akár az elit katonai alakulatok is a gyakorlatban használják a magyar tudós által lefektetett elméleti alapokat. 

Az üzleti életben szintén nagy érdeklődés kíséri ezeket a kutatásokat, amelyek rámutatnak, hogy a csúcsvezetők teljesítőképessége akár 500 százalékkal is növekszik flow állapotban, az emberek kreativitása és tanulási képessége pedig szintén megsokszorozódik. 

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy Dr. Csíkszentmihályi Mihály professzor

az élet egyik legpotensebb forrását kereste és találta meg.

Munkássága, életútja valamennyiünk számára példaértékű. Emléke szívünkben tovább él – hagyatéka pedig az emberiség felemelkedését szolgálja.
 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dglaj
2021. október 22. 14:54
Tisztelt Porkoláb Úr, köszönet a megemlékező cikkért. Csikszentmihályi professzor elvitte a világba a magyarok jó hírét. A szakmájában a világ legkiválóbbjai között emlegetik. Aki már az alkotó munkában átélte a flow élményt az tudja miről van szó. Aki meg nem érti, az legalább tisztelje azt a MAGYART, aki a magyar népnek dicsóséget, megbecsülést hozott.
Alcofrybas
2021. október 22. 09:51
„...egyetemre irányították. Ekkor fedezte fel, hogy vannak olyan életélmények, amelyek közben az emberek mintha extázisba esnének, úgy leköti őket az alkotás élménye.” Már csecsszopó koromban felfedeztem ezt az élményt, miközben anyám módosult váladékmirigyét, amely tejet termelt, csapoltam, és közben alkottam is valamit. Mindenesetre elmondható, hogy ezért a felfedezésért érdemes volt neki egyetemre járni, ha addigra valóban eljutott idáig, hogy megtanuljon szopni. Aztán jöhettek a szorgos-dolgos tanári évek, amikor már szopatni is lehetett. Azok voltak a szép idők: '60-as évek Amerikája. „1993-ban a Dallas Cowboys amerikai focicsapat edzője, Jimmy Johnson a Super Bowl szünetében méltatta a könyvet” Mindenkinek jár 15 perc hírnév. Vannak figurák, akikre elég rámutatni, akiktől elég idézni egy szállóigévé vált mondatot, mert van ilyen felfedezésük vagy ilyen mondatuk, mint a „Cogito, ergo sum” vagy a „Hívj fel!” Azt mondod: Ő az arc! Feltalálta a kenyérpirítót. „Lenni vagy nem lenni...”, „Mindenki hozzon még egy embert!” Akik milliók és milliárdok életét tették jobbá... Figyi, ő az, aki feltalálta a telefont! Ő az ember, aki feltalálta a színes tévét! Na most, Csíkszentmihályi... Épp most olvastuk a nekrológját. És... Ennyike. Ennyi volt. Ennyit mára.
fintaj
2021. október 21. 19:03
Én azt hiszem, mert a tudományt az emberiségre káros dolgokra is fel lehet használni, a flow elmélet inkább több kárt okoz mint hasznot. A flow állapotot az egyénnek saját magának kell megtalálnia, ha irányítják, az már felvet problémákat, hogy milyen célra használják fel az egyén alkotóerejét..
duzur
2021. október 21. 17:25
Aki manapság nem tudja mit jelent a "flow" ilyen értelemben, az bizony szegény, szegény. Nagyszerü felismerése volt ez eme professzornak. Talán az iskolák is népszerübbek lennének a diákok között, ha sikerülne minél többjüket rávezetni az ilyen inspiráló belefeledkezésbe a munkájuk területein...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!