Kis agyrázkódásból is lehet nagy baj

2016. február 13. 05:19

Azzal már egy ideje tisztában van az orvostudomány, de a laikusok előtt sem titok, hogy a súlyos agyrázkódás hosszú távon is komoly károsodáshoz vezethet, nő például az Alzheimer-kór kockázata. Különösen nagy a veszély, ha a sérült nem várja meg a teljes gyógyulást, mielőtt visszatér addigi életmódjához. Az az összefüggés viszont, amelyet kanadai kutatók találtak az öngyilkosság és a korábbi enyhe agyrázkódás között, s melyről az MTI is beszámolt, már sokkal meghökkentőbb.

2016. február 13. 05:19

A tudósok majdnem negyedmillió olyan páciens kórtörténetét vizsgálták meg, akik a kanadai Ontario tartományban az elmúlt húsz évben agyrázkódást szenvedtek el. Nem elemezték azokat az eseteket, melyek súlyosságuk miatt kórházi kezelést igényeltek.
   „A betegek általában középkorú felnőttek, nem élsportolók. Az agyrázkódások általában nem meccsen, hanem például vezetés közben, koccanáskor történnek, vagy ha elvétenek egy lépést és megcsúsznak a lépcsőn, vagyis az élet mindennapi tevékenységei közben" – utatott rá Donald Redelmeier, a Torontói Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.    
    

Mint kiderült, a vizsgált páciensek közül 660-an lettek öngyilkosok, ami évente százezerből 31 ember halálát, vagyis az országos átlag háromszorosát jelenti.
    Az öngyilkosságok átlagosan hat évvel az agyrázkódás után következtek be. A kockázat a kutatás szerint független a korábbi pszichés állapottól vagy demográfiai tényezőktől.


Mivel az agyrázkódás után hamar megszűnnek a tünetek, a szédülés vagy a fejfájás, az orvosok hajlamosak alábecsülni végzetes hatásait" – véli a szakértő.
 Bár egyelőre nem ismerik az agyrázkódás és az öngyilkosság közötti összefüggés okait, Redelmeier szerint legalább három magyarázat lehetséges. Az agyrázkódást elszenvedők egy részénél lehet már valamilyen probléma, ami növelheti az öngyilkosság és a depresszió kockázatát.
    

Megvizsgáltuk azt a csoportot is, amelyiknél semmilyen korábbi problémát, pszichiátriai kórtörténetet nem találtunk, és még így is szignifikánsan nőtt az öngyilkosság esélye, tehát másnak is kell a háttérben lennie. Valószínű, hogy az agyrázkódás olyan agyi sérüléseket – például gyulladásokat – okozhat, amelyek sosem gyógyulnak meg teljesen" – magyarázta Redelmeier.
    

Az orvos szerint a harmadik lehetőség, hogy egyes betegek nem várják meg a teljes gyógyulást, mielőtt visszatérnének a korábbi életükhöz, ez feszültséghez, csalódáshoz vezet, ami végül depressziót, öngyilkosságot okozhat.
 A kutatás a jéghegy csúcsa. „Csak a legszélsőségesebb eseteket vizsgáltuk, az öngyilkosságokat. Rajtuk kívül ott vannak azok, akik megkísérlik az öngyilkosságok, azok a százak, akik gondolnak rá és ezrek, akik depressziótól szenvednek" – mondta Redelmeier.

 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!