Magyarország is beszállt az uniós dohányperbe

2015. október 02. 21:01

Magyarország is részt vesz abban a perben, amit több dohányipari vállalat indított annak érdekében, hogy érvénytelenítsék az új uniós dohánytermék-irányelv egyes rendelkezéseit.

2015. október 02. 21:01

Magyarország is beavatkozott a Philip Morris dohányipari vállalat és társai által indított, és jelenleg az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő eljárásba, amelynek tétje az az új uniós dohánytermék-irányelv érvényességének kimondása, illetve egyes lényegi rendelkezéseinek értelmezése – közölte a Miniszterelnökség pénteken.

A Miniszterelnökség közleménye szerint az uniós jogalkotó 2014 áprilisában fogadta el az új dohányirányelvet, amely 2016. május 20-ától kezdődően a dohányzás elleni küzdelem jegyében a dohánytermékekre vonatkozó számos további szigorítást írt elő. 

A mostani perben a felperes dohánycégek többek között az irányelv azon rendelkezéseinek érvénytelenségét kívánják kimondatni az Európai Unió Bírósággal, amelyek betiltják a jellegzetes ízesítésű (köztük a mentolos) dohánytermékeket; egyúttal előírják, hogy az egészségvédő figyelmeztetéseknek a dohánytermékek csomagolásának 65 százalékát kell kitölteniük; megengedik a tagállamoknak, hogy megtiltsák a dohánytermékek határon átnyúló távértékesítését; valamint lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy közegészségügyi megfontolásból további követelményeket vezessenek be dohánytermékek csomagolásának egységesítésére.

A Miniszterelnökség közleménye rámutat: a magyar kormány elkötelezett a dohányzás visszaszorítása mellett, és számos intézkedése miatt uniós szinten is élen jár ezen a területen. Magyarország már évek óta alkalmazza azokat a képekkel kombinált egészségügyi figyelmeztetéseket, amelyeket az új dohányirányelv most a többi uniós tagállam számára is kötelezővé tesz. A magyar kormány úgy ítéli meg, hogy az irányelv megfelelő lehetőséget biztosít a tagállamok számára ahhoz, hogy az egészségpolitikai intézkedéseikről maguk – és ne Brüsszel, vagy a dohánycégek – döntsenek, ezért a dohánycégekkel szemben belépett a nagy multinacionális dohánycégeknek az új uniós jogszabállyal szemben folytatott perébe.

Az ügyben október 1-jén került sor az Európai Unió Bíróságán tartott tárgyalásra. Ezen a magyar kormány képviselője felszólalásában az uniós irányelv érvényessége, illetve amellett érvelt, hogy az irányelv lehetőséget ad a tagállamok számára arra, hogy szabadon dönthessenek a dohánytermékek egységes csomagolásának bevezetéséről. Európában egyébként már az Egyesült Királyság, Írország, Franciaország és Norvégia is döntött ilyen intézkedésről, és Magyarország is előkészítette az egységes cigaretta csomagolásra vonatkozó jogi szabályozás tervezetét, amely kora tavasszal kerülhet a kormány elé.

A magyar kormány általi fellépést az ügybe beavatkozó többi tagállam is üdvözölte, ezáltal is szorosabbra fűzve a dohánytermékek egységes csomagolásának bevezetését célzó, több uniós tagállammal 2015. július 20-án, Párizsban létrejött politikai szövetséget - olvasható a Miniszterelnökség közleményében.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2015. október 16. 14:45
...én csak azt nem értem, miért nem lehet dohányzó étterem, dohányzó repülő, dohányzó szoba, szóval bármi, ami deklaráltan dohányzó....
becike4
2015. október 03. 14:32
Ami nálunk történt,annak semmi köze a dohányzás elleni küzdelemhez.Egyszerű lenyúlás volt.
Learten
2015. október 03. 10:20
Aki akarja megérti, aki nem az mondhatni "hülyén hal meg": Nem az eszköz határozza meg a viselkedést.
Learten
2015. október 03. 04:15
Azért arra is kíváncsi lennék annak milyen viszhangja lenne ha legalább úgy korlátoznák az alkoholt mint a dohányzást. Bemegy a tag a kocsmába és ihat max. egy limonádét. És senki ne magyarázza meg hogy az alkohol pl. nincs hatással a bepiált ember környezetére... Komolyra fordítva a szót szerintem azért dühíti a törvényhozókat a dohányzás mert az egyetlen szenvedély ami nem okoz kábulatot, és engedélyezett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!