Maláriával került kórházba Budapesten egy migráns

2015. szeptember 06. 04:27

Rögtön szeretnék megnyugtatni mindenkit. Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézetben kezelt beteg az infektológiai osztály főorvosának tájékoztatása szerint -mely az M1-en hangzott el szerda este- nem jelent fertőzésveszélyt, ez a betegség emberről emberre nem terjed.

2015. szeptember 06. 04:27

A fiatal afgán férfi egy nagyobb csoporttal érkezett kedden Magyarországra Röszkénél, a regisztráció közben belázasodott, Szegedre szállították, ahol a tesztek igazolták nála a maláriát.
 Szlávik János, a budapesti kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa a műsorban elmondta, a fiatalember jó állapotban van, ugyan a betegség miatt nem kellene elkülöníteniük, de ezt megtették.
 Az infektológus szakember hozzátette: a malária egy szúnyogok által terjesztett betegség, tehát emberről emberre nem terjed, továbbá azok a szúnyogfajok sincsenek jelen Magyarországon, amelyek képesek a betegséget terjeszteni. Így a magyar lakosság nincs veszélyben – hangsúlyozta.
 A maláriára jellemző a hosszú lappangási idő, tehát a tünetek csak a fiatalember Magyarországra érkezésekor jelentkeztek, azonban a fertőzést Afganisztánban kaphatta el – magyarázta az infektológus.
 A főorvos jelezte azt is, idén ő már a negyedik maláriás beteg, akit kezelnek, és a többiek is mind migránsok voltak. Hozzátette: mind a négyen meg fognak gyógyulni.
 Évente a Szent László kórházban 10-15 maláriás esetet szoktak kezelni.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuc-kuc
2015. szeptember 07. 19:59
Állítólag egy magyar nő meg náthával ment orvoshoz Koppenhágában .... Londonban meg egy magyar férfi került kórházba mert eltört a keze (de mindenkit megnyugtatok csak begipszelték mert nincs törés)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!