Vigyázat, hepatitis veszély!

2014. május 10. 22:42

Ugrásszerúen megnőtt hazánkban a hepatitis A vírus által okozott megbetegedések aránya az elmúlt évben. Az üdülési szezon előtt érdemes átolvasni, hol és hogyan fertőződhetünk meg a veszélyes kórokozóval.

2014. május 10. 22:42

Míg 2007 és 2011 között évente átlagosan 384, 2012-ben 574, 2013-ban pedig már 1404 hepatitis A fertőzést diagnosztizáltak. Idén március elejéig 197 esetet regisztráltak. Az emelkedő esetszám miatt az Egészségügyi Világszervezet Magyarországot a hepatitis A vírussal alacsonyan fertőzöttből közepesen fertőzött országgá minősítette vissza."-olvasható az Origón.

„A növekedés hátterében egyrészt az áll, hogy többet utazunk külföldre (különösen a Földközi-tenger térségébe), de a kórokozó terjedéséhez a rossz szociális körülmények és az elhanyagolt higiénés körülmények is hozzájárulnak, azaz a fertőzés elindulhat
például hajléktalanok köréből.
Emellett a hepatitis A járványok gyakoriak óvodákban, iskolákban, ahol a gyerekek még gyakran elfeledkeznek a wécézés utáni kézmosásról. Budapesten pedig a fertőzés forrása a tömegközlekedés és a sok tömegrendezvény is."-folytatja a cikk.
 
A fertőzés tünetei: a szem és a bőr besárgulása, fejfájás, hőemelkedés, izom- és ízületi fájdalmak, hányinger, étvágytalanság, fáradékonyság. A tünetek 15-50 nappal a fertőzést követően jelennek meg, a beteg környezetében élők 30 százalék eséllyel fertőződnek meg. Néha a tünetek akár több hónapig is elhúzódhatnak."
Érdemes külföldi utazás előtt tájékozódni, hiszen az Origón közölt adatok szerint a Földközi-tenger kagylóinak 40 (!) százaléka hepatitis A-val szennyezett, ráadásul a balkáni és az arab országok lakóinak nagy része a hepatitis B vírus hordozója, pedig a hazai idegenforgalom túlnyomó része ezek felé az országok felé irányul.
 
Szerencsére nem vagyunk teljesen védtelenek a fertőzések ellen. 1999 óta a 13 éveseket kötelezően oltják hepatitis B ellen, de mindkét vírus ellen  létezik védőoltás, melyet kombináltan is beadhatnak a többi korosztály számára utazás előtt, sőt, ezt a háziorvosunktól is kérhetjük.  
    
 
 

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!