Lassabban olvad az Északi-sark jege

2013. december 16. 20:40

Az északi-sarkvidéki jégtömeg idén nyáron tapasztalt regenerálódása a jégtérfogat tekintetében is visszaköszönt: az Európai Űrügynökség Cryosat nevű műholdja az idei olvadási szezon végén majdnem 9 ezer köbkilométernyi jeget mért a térségben.

2013. december 16. 20:40

A mostani érték jóval nagyobb, mint az előző év ugyanezen időszakában. „Annak ellenére, hogy az északi-sarki tengeri jég regenerálódása kétségtelenül örömteli hír, muszáj azoknak a háttérben zajló változásoknak a fényében szemlélnünk, amelyek az elmúlt pár évtizedben történtek” – mondta Andy Shepherd, a University College London professzora, hozzátéve, hogy a becslések szerint az 1980-as évek elején nagyjából 20 ezer köbkilométernyi tengeri jég úszott az északi-sarkvidéken októberenként.

A sarkvidéki tengeri jégtakaró vastagságát fejlett radartechnológiával vizsgáló Cryosat az elindítását követő három évben az őszi jégtérfogat folyamatos csökkenését észlelte, és 2012 októbere végén mérte a legkisebb, mindössze 6 ezer köbkilométernyi értéket. Az idei, jóval hidegebb nyarat követően azonban az őszi jégtérfogat értéke megnövekedett. A 2012 októberi vizsgálattal azonos három hétben végzett mérések szerint a jégtáblák össztérfogata idén 9 ezer köbkilométer volt. A szakemberek szerint mindez részben a régebbi, 2-3 éves jég nagyobb arányú megmaradásával magyarázható.

„A korábbi nyarak során a többéves jég egy része az alaszkai és szibériai területek felé sodródott, ahol aztán elolvadt. A széljárásokban bekövetkezett változás miatt azonban ez a jégtömeg a múlt nyáron nem mozdult. Így valószínűleg jövőre még több idősebb jég lesz, mint idén volt” - húzta alá Don Perovich amerikai tengeri szakértő, aki szerint a Cryosat adatai megegyeznek más űreszközök megfigyeléseivel.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. december 17. 04:18
Visszafordíthatatlan!! Globális felmelegedés, az ember tönkreteszi környezetét!!
NeMá
2013. december 17. 03:55
Vagy talán a világgazdasági válság csökkentette annyival az ipari termelést, +takarékosabb kütyük, nem kell manapság erőmű egy pasziánszhoz, a facebook és youtube is elég egy tábla, vagy gyenge gép, na mindegy szerintem a földnek jót tesz ez a kis gazdasági válság :)
békalepcse
2013. december 16. 22:38
Egy közel húsz éves napmaximumszakasza ért véget, csak úgy mondom. Ezután a nap minimum 0,4%-al kevesebb hőt termel, ami a földre vetítve katasztrófálislehülést hozhat. Igen borulékony világban élünk, de az emberisék vak és hülye, mert a föld életében hihetelenül ritka nyugalmi időszakot tekinti természetesnek. Pusztítjuk lehetőségeinket módszeresen,pedig oly gyönyörű lenne ez a világ hülyék nélkül...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!