Lendvai: Kövér elmozdítaná Nagy Imre szobrát

2012. április 14. 11:09

Lendvai Ildikó szerint József Attila és Károlyi Mihály szobrainak elszállítása után az ideiglenes köztársasági elnök Nagy Imre szobrát is elmozdítaná.

2012. április 14. 11:09

Miután Károlyi Mihály, az első magyar köztársasági elnök szobrát már „dicstelen módon eltávolították” a helyéről és József Attila szobrát is el akarják szállítani, Kövér László házelnök, megbízott köztársasági elnök most Nagy Imre szobrát mozdítaná el - közölte Lendvai Ildikó szombaton az MTI-vel.

A szocialista képviselő közleményében úgy fogalmaz, hogy még el sem ült a Károlyi- és a József Attila-szobor sorsa miatti vihar, a Fidesz „máris tovább randalírozna történelmi szobraink körül”. A politikus szerint a József Attila-szobor eltávolításának egyetlen magyarázata a költő világától való távolságtartás mellett a gyerekes dac: „a kormánypártok képtelenek visszavonulni az egyszer már meghozott, nyilvánvalóan rossz döntésüktől, amellyel saját fejükre is csak bajt hoztak”. Hozzáteszi: Kövér László egy a Heti Válasznak adott interjújából az is kiderül, hogy „a szégyenteljes történetnek nincs vége”, mert a házelnök abban felveti, hogy Nagy Imre szobrát is el kellene mozdítani a Vértanúk teréről, és máshova vinni.  

Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának tagja kijelenti, hogy a kormányoldal még mindig nem érti: a szobrok és az általuk megörökített történelmi személyiségek „nem a kormánypártok tologatható sakkfigurái, ahogy a történelem sem rendezhető át önkényesen”. Véleménye szerint a szobroknak kijelölt helyük, otthonuk van a városképben, a történelemben és a nemzeti emlékezetben. Végül azt írja, hogy a Fidesz az állami kitüntetések sorából már törölte a Nagy Imre-díjat, de a szobrát, „ahogy a többit is, békén kell hagynia”.

A Kossuth téren álló József Attila-szobor egy éven belül a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, jelenlegi helyéhez képest a folyóhoz mintegy 20 méterrel közelebb kerül - jelentette be szerdán Budapesten Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője és Vadász György építész, a szobor társtervezője. A Kossuth tér átalakítását célzó Steindl Imre Program során jelentősen megújul a dunai rakpart is: többi között megszűnik a Parlament déli oldalánál található gépkocsifelhajtó, és a folyóparti korzó az Erzsébet hídtól a Margit hídig gyalogosan is végigjárható lesz - közölte Wachsler Tamás az április 11-én, József Attila születésnapján, a költészet napján tartott sajtótájékoztatón.

 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2012. április 15. 07:20
„Ugye nem baj,hogy idáig úgy hatvanszor leírták neked ,hogy ez a hiány hol és kinél jelentkezett.” Ugye nem baj, hogy már olyan sokan és olyan sokszor leírták nekem, hogy csak egy néhányat említsek: 1945 a nyilasok megölték Roaul Vallemberget. 1945 németek meggyilkolták a katyni tábor 25 ezer lakóját. 1956 Nagy Imre szabad elvonulást kap Romániába. 1967 új gazdasági mehanizmus most már hejde jól fogunk élni 1978 csak egy pár szar év és utána jól fogunk élni. 1988 tényleg most márcsak néhány év és nagyon jólélünk. 1997 leraktuk a jólét alapját, ne lásuk a Bokrost pénzügyminiszterként ha nem fogunk jól élni 2003 Teller Ede csókoltatja a teljes Népszabadságot. 2008 Gréczy:Tényleg kurva jól élünk a nyugdíjasokra kivettett 600.000 Forit plusz adóból. 2010 MSZP: Mi fogunk nyerni a választásokon.
Krupp Skya
2012. április 15. 05:31
Ildi mama, ti már egyszer elmozditottátok Nagy Imrét azzal a kötéllel amit Kövér egyszer már a szemetekre vetett, a nyakatokra kellett volna aztán szaladgálhattál volna mint az amerikai rodeón a csöcsös tehén.
Krupp Skya
2012. április 15. 05:23
Ildi mama, timár egyszer elmozditottátok Nagy Imrét azzal akötéllel amit Kövér egyszer már a szemetekre vetett, a nyakatokra kellett volna aztán szaladgálhattál volna mint az amerikai rodeón a csöcsös tehén.
várúr
2012. április 14. 21:22
Csak tudnám, mi köze van Lendvai eetársnőnek Nagy Imréhez... MIntha Nagy Imre újratemetésén épp egy Orbán nevű szakállas fickó küldte volna haza az oroszokat. Lendvai néni legföljebb a férjét küldte le a boltba vásárolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!