Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Hányatott sorsa miatt a Balaton déli hátországában jóval kevesebb régi emléket találunk, mint az északi parton – ám bejárásuk éppen ezért jóval izgalmasabb kalandokat jelenthet a tágas somogyi dombok között.
Kási vár – még a környékbeliek se nagyon ismerik a Siófoktól délre fekvő Nyim falu melletti erdőkben megbúvó, fákkal benőtt, hatalmas erődítményt, ami az egyik legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt Árpád-kori földvár hazánkban. Kás falut a hódoltság történelmi viharai törölték el a föld színéről.
Ságvár római romjai – a rómaiak Tricciana erődje a Dunántúl észak–déli és kelet–nyugati országútjainak találkozásánál feküdt, a megmaradt, szerény falak egy letűnt korszakot idéznek fel a somogyi településen.