Iszákosabbak a hűvös éghajlaton élők

2018. november 30. 02:52

Néha a kutatók olyan eredményeket is publikálnak, amelyekről az ember úgy érzi, ezt saját tapasztalatából már maga is tudta, újdonságot nem árultak el vele.

Ilyen az a tanulmány is, amelyet az MTI híradása szerint a Pittsburghi Májkutató Központ munkatársa tett közzé az északon élő népek alkoholfogyasztási szokásairól. Annyiban mégis jelentős lehet, hogy komoly adatmennyiséget használt fel, így adatokkal támasztja alá empírikus tapasztalatainkat. 

Ramon Bataller és kollégái 193 ország adatait felhasználva mutatták ki, hogy az éghajlat világszerte szerepet játszik a fokozottabb alkoholfogyasztásban és a májzsugorodás gyakoribb előfordulásában – írja a BBC hírportálja.
    
Az alkohol fogyasztása összefüggésben áll a depresszióval, amely jóval gyakoribb kevés napsütés idején.
   
A Hepatology című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) adatainak felhasználásával készült.
    
„Új bizonyítékunk van arra, hogy az időjárás, különösen a hőmérséklet és a napsütéses órák száma erősen befolyásolja, hogy mennyi alkoholt fogyasztunk" – mondta Peter McCann, a skóciai Castle Craig addiktológiai központ munkatársa.
    
Hozzátette: az időjárással összefüggő alkoholfogyasztás ráadásul közvetlenül befolyásolja a májbetegségek legsúlyosabb fajtája, a májzsugorodás kialakulásának esélyét, amely májelégtelenséghez és halálhoz is vezethet.
    
A skót szakember szerint mindezek fényében a téli hónapokban szigorúbban kellene szabályozni az alkoholreklámokat.
    
A WHO mindenközben hétfőn ismerteti Edinburgh-ban az európai alkoholfogyasztási szokásokra vonatkozó legfrissebb adatokat.
    
A mutatók szerint az alkoholfogyasztás mértéke továbbra is magas, és a felnőtt férfi lakosság csaknem felére jelentenek kockázatot az ártalmas alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő rövid és hosszú távú egészségi, valamint szociális problémák.

A bejegyzés trackback címe: http://egeszseg.mandiner.hu/trackback/32520