Gázmérgezés történt a Semmelweis Egyetem egyik osztályán

2018. október 31. 01:46

Különösen veszélyes, súlyos mérgezést okozó klórgáz került a levegőbe a Semmelweis Egyetemen, ráadásul az intenzív újszülött osztályon szombatról vasárnapra virradóan.. A hírről a Magyar Hang számolt be rendőrségi forrásra hivatkozva.

A lap információi szerint az osztályon ápolt koraszülöttek és az ott dolgozók, valamint a hozzátartozók közül többen is közvetlen veszélynek voltak kitéve, a sérültek számát illetően azonban nem áll rendelkezésünkre biztos információ. A klórgáz erős légúti és nyálkahártya irritációt, nagy dózis esetén pedig égési sérüléseket tud okozni a légutakban és a testfelszínen egyaránt.

A rendőrséget a klinika vezetése értesítette, a hatóság emberei rövid időn kiszálltak a helyszínre és megkezdték a körülmények rögzítését és a tanúk kihallgatását.

A BRFK kommunikációs osztálya a lap megkeresésére a következő tájékoztatást adta: „Az említett ügyben a BRFK életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást, mellyel összefüggésben válaszadásunkig gyanúsítotti kihallgatás nem történt. További tájékoztatást a folyamatban lévő nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánunk adni.

A bejegyzés trackback címe: http://egeszseg.mandiner.hu/trackback/32354