Az e-cigi párája is káros az egészségre

2018. augusztus 18. 05:53

Sokan gondolják úgy, hogy ha a dohányzásról (még) nem is tudnak leszokni, e-cigaretta tartós használatával mégis elkerülhetik az egészségkárosodást. Az MTI híre alapján viszont ez illúzió, mert ha a tüdőráknak kisebb is a valószínűsége esetükben, az egyéb tüdőkárosodás, továbbá a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata ugyanúgy megnő.

A kutatók megállapították, hogy az e-cigarettázás az immunrendszert is veszélyeztetheti: gátolja az immunsejtek működését a tüdőben és fokozza a gyulladást. A tudósok óvatosságra intettek a széles körben elterjedt nézettel kapcsolatban, hogy az e-cigaretta használata biztonságos…
    
Korábbi tanulmányok elsősorban az e-cigaretta folyadékának összetételére koncentráltak, amelyet az eszközt használók páraként szívnak be. A Birminghami Egyetem professzora, David Thickett által vezetett kísérleti kutatásban laboratóriumi körülmények között vizsgálták, hogy mi történik a pára hatására nyolc nem dohányzó ember tüdejéből vett szövetmintával.
    
Az eredmények szerint a pára gyulladást okozott a szövetekben és meggátolta a tüdőből a potenciálisan károsító szennyeződéseket, baktériumokat és allergéneket eltávolító sejtek működését. Mint hangsúlyozták, olyan hatásokkal is találkoztak, amelyek hasonlóak a megrögzött dohányosoknál és krónikus tüdőbetegeknél tapasztalhatókhoz.
    
A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a tanulmány laboratóriumi körülmények között zajlott és további kutatások szükségesek annak megállapítására, milyen hosszú távú hatásai lehetnek az e-cigaretta párájának az egészségre. A tüdőszövetekben végbement változásokat a kísérletben ugyanis 48 óra alatt tapasztalták.
    
Thickett leszögezte: miközben az e-cigaretta biztonságosabb a hagyományosnál, azért hosszú távon ugyancsak káros lehet, és a vele kapcsolatos kutatások még gyermekcipőben járnak.
    
A hagyományos cigaretták füstjében jóval több karcinogén található, mint az e-cigaretták párájában. A rákkockázat szempontjából az e-cigaretta biztonságosabb, de ha 20-30 évig szívja valaki ezt a párát, ami krónikus obstruktív légúti betegséget (COPD) okozhat, akkor ezt a kockázatot is alaposan meg kell vizsgálni – jelentette ki a professzor. Hozzáfűzte: személyesen nem gondolja, hogy az e-cigaretta károsabb lenne a hagyományosnál, de azt óvatosan kell kezelni, hogy olyan biztonságos lenne, ahogy el akarják hitetni.
    
Korábbi kutatások szerint az e-cigaretták a hagyományos cigarettáknál kevesebb rákkeltő anyagnak teszik ki fogyasztóikat, de nagy koncentrációban tartalmaznak mikroszemcséket és más mérgeket, amelyeket a szív– és keringési betegségekkel és nem daganatos tüdőbetegségekkel hoztak összefüggésbe. Ezeknek a betegségeknek a számlájára írható a dohányzás okozta halálozások több mint fele.

 

A bejegyzés trackback címe: http://egeszseg.mandiner.hu/trackback/32055