Újfajta DNS módosítással kezeltek emberi embriókat

2017. október 2. 01:49

Kétségtelenül nagy tudományos áttörést jelent, s egy eddig jórészt halálos betegség gyógyítását teszi lehetővé az az új DNS szerkesztési módszer, melyet kínai tudósok dolgoztak ki az MTI híradása szerint. Mégis elgondolkodtató lehet etikai, sőt, az esetleges mellékhatások szempontjából is az emberi embriókon való kísérletezés gyakorlata, mely ezt az eredményt lehetővé tette.

A kuangcsoui Szun Jat-szen Egyetem kutatói laboratóriumi körülmények között létrehozott embriókból iktatták ki a béta talasszémia nevű, örökletes vérképzőszervi kór felelősét. Az embriókat nem ültették be – írta a BBC News.
   

A bizonyos esetekben halálos vérképzőszervi betegséget a genetikai anyagban bekövetkező változás, úgynevezett pontmutáció okozza. A kínai kutatók átfésülték a DNS-t, hogy megtalálják a hibát, majd a DNS építőköveit alkotó nukleotid-bázisokat megszerkesztve egy guanint adeninra cseréltek.
   

„Elsőként sikerült demonstrálnunk, hogy bázis-szerkesztéssel kivitelezhető humán embriókban a genetikai betegségek kiiktatása" – mondta Csüncsiu Huang, a Protein and Cell című szaklapban közölt tanulmány egyik készítője.
   

A szakember szerint – az eredetileg a Harvard Egyetemen dolgozó David Liu által kifejlesztett módszerrel – új kezelést lehet biztosítani a pácienseknek, megakadályozható, hogy a csecsemők béta talasszémiásan jöjjenek a világra és „más örökletes betegségek" is kiküszöbölhetővé válhatnak. A bázis-szerkesztés hatékonyabb és kevesebb nemkívánatos mellékhatással jár, mint a génhasítási technológia (CRISPR).

 

A bejegyzés trackback címe: http://egeszseg.mandiner.hu/trackback/30783