Békabőrben rejtőzik a vírusölő

2017. április 22. 02:15

Királyfi lehet a békából, ezt minden gyerek tudja, de hogy influenza ellen is hatásos a béka, illetve a bőrén lévő váladék, arról csak most számolt be az MTI indiai és amerikai tudósok kutatásainak alapján.

A Hydrophylax bahuvistara nevű békafaj váladékának egyik peptid molekulája az emberi influenzavírus sokféle törzse ellen hatékony – írták a kutatók az Immunity című szaklapban megjelent tanulmányukban.
    
Úgy működik, hogy összekapcsolódik egy – sok influenzavírus-törzsben megegyező - fehérjével, ezáltal laboratóriumi kísérletekben vírustörzsek tucatjait volt képes elpusztítani az 1934-től máig archiváltak közül. 
    
Az újonnan azonosított peptidet uruminnak nevezték el egy hajlékony pengéjű kard, az urumi után, amely úgy csap le, mint a korbács és szintén az indiai Kerala tartományból származik, mint a béka.
  
Különböző békafajok különböző peptideket termelnek attól függően, hol élnek. Minden élő szervezet vele született immunrendszerének természetes része ez, tehát az embernek is vannak ilyen gazdavédő peptidjei. Most véletlenül találtunk olyat, amelyik a H1-influenzavírusok ellen hatásos" – közölte Joshy Jacob, az Emory Egyetem influenzakutatója, a tanulmány egyik szerzője…
 
A keralai Radzsiv Gandhi biotechnológiai központ tudósai a helyi békák peptidjeit izolálják és tesztelik, van-e antibakteriális hatásuk. Jacob arra volt kíváncsi, hogy vannak-e köztük emberre veszélyes influenzavírusok ellen is hatásos peptidek. A béka 32 gazdavédő peptidje közül négyet találtak, amelyek az influenzavírusokra is veszélyeseknek bizonyultak. A négyből három a laboratóriumi kísérletekben, ahol emberi vörösvértesteket vegyítettek ezekkel a peptidekkel, három mérgezőnek mutatkozott, a negyedik, az urumin azonban nem ártott a sejteknek, az influenzavírusok sokaságát viszont elpusztította.
 
Az urumin összekapcsolódik a vírusok egy felszíni fehérjéjével, a hemagluttininnel, ami nem más, mint a H a H1N1-ből. A vírusnak azért kell ez a fehérje, hogy más sejtekbe behatolhasson. Ez a peptid hozzátapad a fehérjéhez, ezzel destabilizálja a vírust, ami ezután elpusztul" – magyarázta Jacob.

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

A bejegyzés trackback címe: http://egeszseg.mandiner.hu/trackback/29917