Kanyarós megbetegedéseket jelentettek Makóról

2017. március 6. 04:39

Alig néhány napja nyugtattunk meg mindenkit az Országos Epidemiológiai Központ vezetőjének tájékoztatása alapján, hogy Magyarországon védve vagyunk a kanyaró ellen, s a tények máris megcáfolnak minket és a főigazgatót: a makói kórház tíz dolgozója betegedett meg ebben a fertőzésben-adta hírül az MTI.

xAz új információ szerint csak az 1990 utáni generáció számíthat védettségre, de még náluk sem száz százalékos az immunitás. Az 1969-nél régebben születettek  még egyáltalán nem kaptak védőoltást kanyaró ellen, az 1969-1990 közöttiek pedig más vakcinában részesültek, mely csak részben óvja meg őket.

Almási István, a szekszárdi Balassa János Megyei Kórház infektológus főorvosa szerint a mostani védőoltás már megfelelő védettséget biztosít, ráadásul a oltást ismétlik kisiskolás és kamasz korban. Ugyanakkor a védettség csökkenhet felnőttkorra, de a betegség kialakulását és a járványt még így is megakadályozhatja – mondta. 
    
Az egészségügyi személyzet körében kimutatott kanyaró megbetegedések miatt zárlatot rendeltek el a makói kórház fekvőbetegeket ellátó osztályain és sürgősségi részlegein – jelentette be a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője szombaton.
   
 Bosnyákovits Tünde az intézkedésről tartott rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kórház tíz munkatársánál jelentkeztek kanyaró megbetegedésre utaló tünetek, közülük ötnél már laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a fertőzést.
   
 A szakember az MTI kérdésére elmondta, a kanyarógyanús dolgozók 1975 és 1991 között születtek, de a legfiatalabb munkatársnál nem igazolták még a fertőzést.
   
 Romániában 2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak, a legtöbb esetet a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek.
   
 Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója korábban közölte, a magyar gyerekek 98 százaléka be van oltva kanyaró ellen, ennek köszönhetően Magyarországon „népességszintű védettség" alakult ki a betegséggel szemben.
   
A kanyaró súlyos, fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. A már a lappangási idő utolsó fázisában, még a tipikus kiütések előtt fertőzhet a beteg – tudatta a szakember.
 

Frissítés: Újabb kórházi dolgozó kapta el a kanyarót, így már 13 kanyarógyanús esetről tudnak a hatóságok, a Szegedi Tudományegyetem egy egészségügyi dolgozója betegedett meg - közölte az MTI

A bejegyzés trackback címe: http://egeszseg.mandiner.hu/trackback/28952