Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2016. június 26. 08:43

Gedeon Beatrix: Egy hamvaiból feléledt főnixlánnyal beszélgettem, aki szó szerint a halál karmai közül tépte ki magát, és édesanyja segítségével legyőzte a méhnyakrákot….

„ Mik voltak azok a lelki kapaszkodók, terápiák, amik az orvosi beavatkozások mellett segítettek a gyógyulásban?

Régebben azt gondoltam, hogy a rákbetegségnek nincsenek lelki okai. Az első körnek úgy is indultam neki, hogy az orvosokra bíztam magam.
Meg sem hallottam, hogy 20% esélyt adtak a gyógyulásra. Igaz, a húgom rágta a fülemet, hogy menjek el terapeutához, de akkor még marhaságnak gondoltam, és határozottan elutasítottam. Amikor visszajött a rák, az egy olyan erős arculcsapás volt, hogy azt mondtam, ha hiszek benne, ha nem, kénytelen vagyok elfogadni, hogy magamat lelkileg is meg kell gyógyítanom….
 
Az nincs benne a könyvben, mert én is csak a könyvbemutatón tudtam meg, hogy amikor a betegségem kiújult, közölték anyámmal és a húgommal, hogy egy hónapom van hátra,
és orvosi kötelességük nekem is elmondani mindezt. Viszont anyám nem engedte meg nekik. Utólag fogalmam sincs, mi van akkor, ha tudom ezt az információt. A mélypontoknál lehet, hogy feladtam volna. A kezelések olyan erősek voltak, hogy nehezebb volt elviselni őket, mint magát a rákot.
 
Most hogy vagy? Mikor volt utoljára kontroll? Van még vékony jég?

Mindig lesz! Nem élek félelemben, de hazudnék, ha azt mondanám, nem jut eszembe. A negyedik kontroll egy hónapja volt, és tökéletesen negatív, mint egy éve mindegyik.
Viszont ugyanolyan sosem lesz már a testem, mint azelőtt…
 
Mi volt a legdurvább mélypont?

Az elején rettegtem attól, hogy meghalok, és így lesz vége az életemnek. Az alatt a néhány hónap alatt, amíg nem tudtam elfogadni a lehetséges véget, nagyon szenvedtem. Amikor már enni sem tudtam, és az étel volt a legutolsó kapaszkodó, de már az sem ment, az nagyon ijesztő volt. A fájdalmat valahogy elviseltem, valahogy túl lettem a napokon. Az erőt adott, hogy tudtam, megy össze a daganat, mert egyre könnyebben tudtam kinyújtani a lábamat, és ez egy jó jel volt. Az ultrahangon is láttuk, hogy kisebb a tumor. Csak az nem volt biztos, hogy a kezeléseket kibírom. Az utolsó két sugarat ezért nem is vállaltam, mert éreztem, hogy egyszerűen szétszakad a testem.

Egyik héten bent kellett feküdnöm a kórházban, mert egy falatot sem bírtam már enni akkor, és ezért infúzióra kötöttek. Akkor anyu se tudott velem lenni, nekem meg
volt időm azzal szembenézni, hogy mi lesz akkor most velem. Olyan közel még soha nem éreztem a halált.

El kellett fogadnom, hogy az én életemnek akkor most itt vége lesz, és még a temetésem is megterveztem. De történt valami azon az éjszakán.Megbékéltem a halál gondolatával, és ez egyfajta megnyugvást hozott.
Akkor, én azon a héten kaptam egy falatnyi erőt, és el tudtam indulni vissza, a gyógyulásom felé….
A bejegyzés trackback címe: http://egeszseg.mandiner.hu/trackback/23221


Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó