A rákbeteg, aki belement a küzdj és bízz játékba. És meghalt

2016. június 1. 05:19

Karafiáth Orsolya

Több rákbeteg ismerősöm betegségét végigkísértem. A küzdelmet is. És volt, hogy őrjöngeni tudtam volna, mi mindent ki nem próbáltak.

Rengeteg tanulmány született az optimizmus és a gyógyulás kapcsolatáról, és elmondható, ahány kutatás, annyi eredmény. A tények azt mutatják, hogy a stresszmentes élet valóban jobb immunreakciókat produkálhat, de az is igaz, hogy az optimista típus mindig sokkal jobbnak ítéli meg a saját állapotát.

Aztán, ha mégis meghalna, már nem tud nyilatkozni, ugye? Több rákbeteg ismerősöm (köztük igen közeliek) betegségét végigkísértem. A küzdelmet is. És volt, hogy őrjöngeni tudtam volna, mi mindent ki nem próbáltak, meg nem tettek, hogy úgymond »rendesen« álljanak a bajhoz, megtalálják a lelki eredőket, és ezáltal meggyógyuljanak….
 
Javaslom mindenkinek, olvassa el Barbara Ehrenreich írását (könnyen megtalálható), amely nem más, mint éles kritika a rák és a pozitív gondolkodás összekapcsolásáról. A szerző világosan leírja, honnan indul ez az egész mozgalomszerű dolog (Amerika, hatvanas-hetvenes évek), és saját példáján bemutatja, mennyire nem helyénvaló és káros ez az egész.
 
És azt is leírja, hogy erről beszélni nem ildomos, a környezet befogott orral hallgatja. Persze, sokkal kellemesebb egy erős, pozitív túlélő visszaemlékezéseiben elmerülni. Ilyen egy most megjelent könyv is, Szentesi Éva újságíró vallomásos munkája, ami méhnyakrákból való felépülésének (tünetmentessé válásának – pontosítsunk mindig!) története. (Mennyivel kellemesebb olvasmány, mint Mittelholz Dóra munkája, aki, mint tudjuk nem sokkal a könyve megjelenése után meghalt.)….

Egy (tudom, hogy nem lehet összehasonlítani a kettőt, de egy szempontból igen) Auschwitzot túlélő barátom mondta, illetve idézte: »Mindig a túlélőknek van igaza.« Értelemszerűn: ha olvasunk egy könyvet egy szerencsés tünetmentessé válásról, azt a szerencsés tünetmentessé vált írta. A halott – lett légyen bármilyen pozitív, és oldott fel bárminemű lelki görcsöt – értelemszerűen hallgat. És a pesszimista felépült sem ragad tollat, hogy megírja történetét. Minden gyógyulás öröm: de nem állhat példaképp, szerintem.

Mert nincs példa, egyedi esetek vannak….
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://egeszseg.mandiner.hu/trackback/22859