Több ráktípus kockázatát is csökkenti a kávézás

2016. május 5. 05:37

Ha megkérdeznénk az utca emberét, hogy mit fogyasztott ébredés után, valószínűleg a többség megemlítené a kávét. Ugyanakkor az emberek bár szeretik, egyben az egészségre károsnak is tartják a a feketét. Pedig az otszonline.hu felületen megjelent összefoglaló tanulmány szerint a koffeintartalmú ital már több rákfajta esetében is pozitív hatásúnak bizonyult.

 A kávénak a bél nyálkahártyájára gyakorolt védőhatása a benne található számos anyagnak köszönhető, ilyenek a koffein, a melanoidinek, a diterpének, a polifenolok, melyek megváltoztatják a bél belső környezetét (a mikrobiomot), antioxidáns és antimutagén hatásúak, csökkentik az epesavak kiválasztását, javítják a bél motilitását és kapacitását.

Már évekkel ezelőtt igazolták, hogy a szájüregi és a garat daganatok relatív kockázata a legtöbb kávét fogyasztók körében jóval ritkább, mint a kávéval nem élőknél (RR 0,64)(95%CI 0,51-0,80)(Turati). Az utóbbi években megjelent közlemények pedig arra utalnak, hogy a koffein némileg véd az emlőrák és a bőrrákok kialakulása, a prosztatarák kiújulása és progressziója ellen. A Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention folyóirat 2016. áprilisi számában megjelent közleményben ismertetett vizsgálat pedig az elfogyasztott kávé mennyisége és a kolorektális (vastag– és végbél) rákok közötti fordított arányú összefüggést igazolta.
 
Dr. Stephanie L. Schmit (USC Norris Comprehensive Cancer Center, Los Angeles) és munkatársai a kávé védőhatását szemikvantitatív étkezési kérdőív segítségével vizsgálták Izrael északi részében 5145 kolorektális rákban szenvedő és 4097 daganatos betegségben nem szenvedő kontroll személlyel. Rákérdeztek az elfogyasztott kávé mennyiségén kívül annak fajtájára is: koffeines, vagy koffeinmentes, főzött vagy eszpresszó, instant vagy filteres kávét ittak-e az emberek? Mérték a napi folyadék és kalóriabevitelt…. 
 
A kávéfogyasztók között 26%-kal kevesebb volt a kolorektális rák. Egyértelmű fordított arányú összefüggés volt megfigyelhető a főzött kávét fogyasztók  és a koffeinmentes kávét fogyasztók között is. Hasonló eredményre vezetett a napi összes folyadékbevétel, valamint a teljes kalóriafogyasztás tényezőként számításba vétele.
 
A kolorektális tumorok elleni védőhatás a naponta elfogyasztott kávé mennyiségével arányosan alakult…. A dózis-válasz összefüggés statisztikailag szignifikáns volt, és nem befolyásolta az etnikai hovatartozás…. 
 
Egy másik, amerikai, CALGB 89803 vizsgálatban 953 III stádiumú kolorektális rákos beteg kikérdezése alapján kiderült, hogy az adjuváns kezelés során, vagy az azt követő 6 hónapban naponta 4, vagy több adag (kb. 460 miligramm koffeint tartalmazó) koffeines kávét elfogyasztó betegeknél szignifikánsan, 52%-kal csökkent a kiújulások és a kolorektális daganatos halálozás kockázata a kávét nem fogyasztó betegekhez képest.
 
A bejegyzés trackback címe: http://egeszseg.mandiner.hu/trackback/22225