Na nehogy már még Hitlert is a Mindenhatóra kenjük!

2023. október 27. 23:03

Az eredmény lehet egyik oldalon Hitler vagy Putyin, a másik oldalon Semmelweis meg Beethoven.

2023. október 27. 23:03
Havas Henrik
Havas Henrik
Facebook

Szerdán orvosnál voltam. Nem viccelek, 3 óra 10 percet ültem szemben egy diabetológussal. Nem csak az egészségemről volt szó, az eutanáziával kapcsolatos Facebook-bejegyzésemről is. A doktornő közölte, hogy az ő felfogása szerint, amit kaptunk – mármint az életet – csak az veheti el, aki adta.

Lehet, hogy földhözragadt vagyok, de nálam a fogantatásban sem istennek, sem semmiféle felsőbb hatalomnak nincs szerepe. Hétköznapi dologról van szó, ami a természetben naponta milliószor megtörténik, a petesejt találkozik a hímivarsejttel, növények esetében a virágpor (ez tartalmazza a hímivarsejtet) beporzás esetén összeér a magkezdeménnyel/bibével (tisztára, mint a népdalokban). Hogy aztán az emberek esetében a fogantatás milyen eredménnyel jár, azt végképp ne kenjük a mindenhatóra, mert az eredmény lehet egyik oldalon Hitler vagy Putyin, a másik oldalon Semmelweis meg Beethoven. A doktornő még a végén képes lett volna istenre fogni Hitler rémtetteit, pedig ő nem tehet arról, hogy 1888. júliusában Klara Pölzl teherbe esett Schicklgrubertől, majd 9 hónap múlva világra jött az az emberforma szörnyeteg, akit a világ Adolf Hitlerként ismert meg.  

Na, és mi a helyzet az anyák megmentőjével? Semmelweis Ignác születéséhez sincs a mindenhatónak semmi köze, annyi történt, hogy 1818. júliusában Teresia Müller meg Josef Semmelweis szerelmi együttlétének eredményeként világra jött egy zseni.  

Egyébként még szóba került a tényleges életfogytiglan is, meg naná, hogy a halálbüntetés is. Mit mondjak, a Fidesz tényleg nem, hogy naponta, de óránként szondázza a közvéleményt, és ez egészen addig sikeres, amíg olyan bonyolult fogalmakkal operálnak a normális emberek, mint hogy emberi méltóság, mint velünk született, elidegeníthetetlen jog (azt meg már én szégyelltem volna, ha előjövök a ,»Ne ölj!« ősi tilalmával).  

A Fidesz nem csak a jogszolgáltatásban, de a társadalmi életben is primitív szlogeneket hangoztat. Legjobb példa Lázár János szövege, miszerint mindenki annyit ér, amennyije van, illetve Lölő a jachtját azért érdemli meg, mert okosabb Bill Gatesnél, aki pechére nem Felcsúton járt általános iskolába.  

Egyébként pedig az is kiderült 3 óra 10 perc alatt, hogy mindent rosszul tudok, az inzulint például , »…nem hasba szúrjuk, Havas úr, hanem a mellkasba, de nem ám úgy, hogy belecsippentünk a húsba, hanem csak éppen két ujjal érintjük azt a területet, ahova aztán merőlegesen beszúrjuk a tűt, de nem ám azt az iciri-picirit, ami  a csecsemőknek van, hanem egy normális, felnőttekre méretezett, nyolcas kaliberűt, és azért tesszük ezt Havas úr, hogy ne menjen pocsékba az inzulin fele úgy, mint magánál az elmúlt 10 évben!«

***

Nyitókép: Képernyőfotó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2023. október 29. 05:59
A legszebb, hogy ez a hólyag okos, mi több, valószínűleg jó embernek tartja magát.
pandalala
2023. október 29. 01:01
:-DD pszichiátriát meglátogattad már?? lehet, tudnak rajtad seggíteni!! :-))
flesh ripper
2023. október 28. 19:17
Kussolj, büdös, kretén, leépült proli!
Pneumaticus
2023. október 28. 16:42
Tanár úr! Nem minden a fogantatáskori, születéskori állapot! Ha Hitlert más hatások érik gyerekként, fiatalként, akkor jó ember is lehetett volna. A dolog bonyolultabb, Tanár úr!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!