Repülőgép-baleset: hírek érkeztek a sérültekről

2023. szeptember 11. 15:55

Ketten a Honvédkórházba kerültek, a harmadik sérült pedig az egyik budapesti gyermekkórházba került. Állapotuk stabil.

2023. szeptember 11. 15:55

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, vasárnap tragikus repülőgép-baleset történt a börgöndi repülőtéren: bemutatórepülés közben lezuhant egy sportrepülőgép. A pilóták életüket vesztették, hárman pedig pedig égési sérüléseket szenvedtek.

A feol.hu megtudta:

 a súlyos égési sérültek közül ketten a Honvédkórházba kerültek, a harmadik sérült pedig az egyik budapesti gyermekkórházba.

A lap megkereste a Honvédkórházat, ahol elmondták: két főt fogadtak súlyos égési sérülésekkel vasárnap. Mindketten 8 napon túl gyógyuló, másod-, illetve harmadfokú égési sérülésekkel fekszenek az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházban, állapotuk jelenleg stabil.

Mielőbbi gyógyulást kívánnak a szervezők

Mint korábban megírtuk, egy nappal a tragédia után a légiparádét szervező székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület közleményt adott ki, melyben együttérzésüket fejezték ki az elhunyt repülősök családtagjai felé. Míg 

a sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívántak, 

megjegyezve, hogy minden segítséget és támogatást megadnak  mindazoknak, „akik vétlen áldozatai lettek a bekövetkezett balesetnek”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: FEOL

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2023. szeptember 20. 19:34
Nem kellett volna adót csalni.
Phm045
2023. szeptember 12. 12:30
Tegyük ki ide is. Azt nem kívánom az ellenségemnek sem amit meg kellett élniük ameddig megkapták az ellátást. Két nyomorult újgazdag faszparaszt "pilóta" családjának részvétem. Azért később elvárható a megégettek irányába a bocsánatkérés és "némi" támogatás, hogy ismét emberi életet tudjanak élni.................
KBA98
2023. szeptember 11. 16:32
Az égési fájdalom az egyik legszörnyűbb fájdalom! Remélem, hogy a Honvéd Kórház régi jó híréhez mérten most is a legjobb lesz! Minden sebesültnek jobbulást kívánok!
need-info
2023. szeptember 11. 16:12
Jobbulást!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!