Karikó Katalin: Nincs olyan mellékhatás, amely erősebb a betegségnél

2021. március 17. 21:07

A koronavírus elleni vakcináknak is lehet mellékhatása, de az sokkal kisebb kárt okoz az emberi szervezetnek, mint a megbetegedés – mondta Karikó Katalin a Hír TV műsorában.

2021. március 17. 21:07
null

Karikó Katlain Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, a BioNtech alelnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora. A tudós úgy véli, hogy a szakemberek úgy vélik, az oxfordi vakcina biztonságos és nem okoz vérrögképződést. Megjegyezte, hogy a szakemberek számára az is kiderült, hogy

a Szputnyik V sokban hasonlít az Amerikában elfogadott Johnson & Johnson oltóanyaghoz, így az is megfelelő védelmet nyújt.

Karikó Katalin szerint az is bizonyossá vált, hogy a közreműködésével megalkotott Pfizer vakcina a gyorsan terjedő brit és brazil variánsokkal is felveszi a harcot. Karikó Katalin szerint a járvány az Egyesült Államokban nyárra, a világon pedig a nyár végén visszaszorulhat. 

Karikó Katalin számára nagy megtiszteltetés a Széchenyi-díj, hiszen a kormány ezzel ismeri el a munkásságát,

ennek ellenére úgy fogalmazott, hogy számára legnagyobb elismerést „a vakcina által védett emberek öröme jelenti”.

Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus 1955. október 17-én született Szolnokon. A Szegedi Tudományegyetem biológia szakán diplomázott 1978-ban, 1983-ban doktorrá avatták. Az egyetem után az MTA ösztöndíjasaként a Szegedi Biológiai Központ (SZBK) Biofizika Intézetének nukleotid kémiai laborjában kezdett el vírusokkal dolgozni. 1985-ben családjával együtt az Egyesült Államokba ment. 1988-ig a philadelphiai Temple Egyetemen dolgozott, majd Washingtonba került, ahol molekuláris biológiával foglalkozott. 1989-ben ismét Philadelphiában, a Pennsylvaniai Egyetemen (UPenn) kapott állást. Kezdetben a kardiológián volt molekuláris biológus és elindította az mRNS (hírvivő RNS)-kutatást. Innen az idegsebészetre került, 1998-ban kezdett dolgozni Drew Weissman immunológussal, akivel 2005-ben szabadalmat jegyeztetettek be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazására (Karikó-Weissman-technika). 2006-tól az RNARx nevű cég társalapítója és vezérigazgatója volt, 2013-ban a mainzi székhelyű BioNTech cég alelnöke lett. 2020-ban szabadalma alapján készült el a világon első, klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina. 2020-ban ő kapta meg először a Közmédia Év Embere Díjat. 2021-ben Szeged város díszpolgárának jelölte, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pedig a Doctor honoris causa kitüntető címet adományozta neki.

Fotó: Facebook

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Batman007
2021. március 18. 13:48
Néhány ember a fodrásztól távozóban tapasztalta a keringési zavar tüneteit.
vigyor
2021. március 18. 08:02
Minden tiszteletem mellett a halál, az elég súlyos mellékhatásnak tűnik nekem. És nem hiszek a véletlenekben.
zsoltkom2
2021. március 18. 07:50
"Nincs olyan mellékhatás, amely erősebb a betegségnél" Ez nem volt valami tudományos kijelentés. Egyrészt... "A gyógyszerek mellékhatásai hetedik helyen szerepelnek a halálozási okok között - állítják svéd kutatók." https://bit.ly/3bYptWR Másrészt... Lerövidített idejű engedélyeztetési eljárással oltott vakcinával, és a most pillanatában tapasztaltak alapján sem lehetne ilyen tudományos Karikó-kijelentést tenni. A több ezermillió beoltott embert lehet-e orvosi tekintetben nyomon követni a szer hatását illetően? A halálozást egyértelműen meg lehet-e állapítani a vakcina okaként? És ma meg lehet-e jósolni, hogy a vakcina (az oltottság) holnap mit fog okozni? És még ráadásul politikai közegben él mindenki... a valós adatokat sok helyen eltitkolják. Itt Magyarországon ez konkrét eset.
Rugo
2021. március 18. 00:00
Minden tiszteletem ellenére azt kell mondjam, nem kéne ezt az asszonyságot ennyire ajnározni. Egyébként érdekes a megjegyzése - mintha az P-B vakcina emberkísérletére utalna. Mintha a nanolipidről beszélne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!