Szijjártó: Minél több forrásból kell vakcinát beszerezni

2020. november 11. 13:36

A külügyminiszter úgy látja, néha a vakcina kérdését is átpolitizálják, de ezt el kellene kerülni.

2020. november 11. 13:36
null

Arra kell törekedni, hogy minél több forrásból lehessen vakcinát beszerezni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az RT orosz televíziócsatornának nyilatkozva. A miniszter azt írta a Facebook-oldalán megosztott videóhoz: „Megjelent az orosz oltóanyag félidős jelentése, 92 százalékos a hatékonysága”. Szijjártó Péter az interjúban közölte: Magyarország kettős célt követ, az egyik az emberek életének és egészségének megvédése, a másik pedig az ország, a gazdaság működőképességének fenntartása. Fontos az egészségügyi rendszer működőképességének biztosítása, és annak érdekében, hogy ellaposítsák a járványgörbét, úgy döntöttek, új korlátozó rendelkezéseket vezetnek be – emlékeztetett.

Úgy vélte, minél lassabban terjed a járvány, annál jobban lehet biztosítani az egészségügyi rendszer működőképességét. Szeretnék elkerülni, hogy olyan helyzet alakuljon ki, mint tavasszal több országban, ahol nem tudták ellátni az embereket – jegyezte meg. Szijjártó Péter a nemzetközi együttműködést illetően elmondta: a kölcsönös tisztelet a legfontosabb most ebben a tekintetben, és

ahelyett, hogy politikai alapon támadnák egymást az országok, az együttműködést kellene előtérbe helyezni.

A nemzetközi együttműködés lényeges a vakcina szempontjából is – tette hozzá. Úgy látja, néha a vakcina kérdését is átpolitizálják, de ezt el kellene kerülni. Nagyon drukkolnak minden cégnek és országnak, amely a vakcina fejlesztésén dolgozik, függetlenül attól, hogy melyikről van szó – fogalmazott. Hozzáfűzte: minden megoldás iránt érdeklődnek, és fontos, hogy ezek a kutatások sikeresek legyenek, hiszen minél több vakcina áll rendelkezésre, annál jobb.

A külügyminiszter hangsúlyozta: az emberek életéről van szó, ezért a politikai megfontolásokat most félre kellene tenni. Közölte: abban állapodtak meg Oroszországgal, hogy Magyarország szeretne orosz vakcinát venni, és decemberben kisebb mennyiséget szállíthatnak ebből, hogy a szükséges magyarországi vizsgálatokat is elvégezhessék. Január második felére az is reális lehet, hogy nagyobb mennyiséget vásárolhatnak Oroszországtól – magyarázta. Arról is beszélt, hogy lokalizálhatják a gyártás egy részét Magyarországon, van itt egy olyan cég, amely más vírusok kezelésére gyárt vakcinákat, és ez a vállalat képes lehet átalakítani a kapacitásait úgy, hogy ki tudja venni a részét ennek a vakcinának az előállításából. Kitért arra: emellett folytatják a megbeszéléseket Izraellel és Kínával is, és nagyon jó az is, hogy a Pfizer amerikai gyógyszergyártó és a BioNTech német biotechnológiai vállalat is előrelépést ért el.

Szijjártó: Nem igaz, hogy az EU-tagállamok ne vásárolhatnának vakcinát az unión kívülről

Szijjártó Péter kiemelte: a tavaszi helyzetből fontos tanulságként vonták le, hogy jó, ha minél több forrás áll rendelkezésre. Amikor védőeszközöket és lélegeztetőgépeket akartak venni, csak Kínából tudták ezeket beszerezni – idézte fel. Közölte: nem igaz, hogy az EU-tagállamok ne vásárolhatnának vakcinát az unión kívülről, a jelenlegi szabályozás alapján minden kormány maga dönt arról, hogy milyen vakcinát fogad el a saját országában. A jelenlegi helyzet egyetlen megoldása az oltóanyag, minden más csak átmeneti megoldás, amely legfeljebb lelassítja a járvány terjedését – vélekedett. Megjegyezte: már kilenc napja van karanténban koronavírus-fertőzés miatt, és a tüdőgyulladástól eltekintve csaknem az összes többi tünetet produkálta. A tünetek gyorsan változnak, és nem lehet előre látni, hogyan – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cezar
2020. november 21. 23:26
Szerezd is!
Menhetten
2020. november 11. 20:45
Eddig 1166 embert teszteltek Kambodzsában azok után, hogy a múlt hét elején kiderült: az országban tárgyalásokat folytató Szijjártó Péter koronavírusos lett. Szijjártó Péter november elején látogatott Kambodzsába, majd másnap Thaiföldön lett pozitív a mintája. Emiatt Kambodzsában azonnali intézkedéseket hoztak, Phnom Penh és Kandal tartományban azonnal felfüggesztették az oktatást a magán és állami iskolákban, a Nemzeti Olimpiai Stadionban felfüggesztettek minden sporttevékenységet, valamint átmenetileg országszerte bezárták a szórakozóhelyeket, mozikat, színházakat és múzeumokat is.
graycivil
2020. november 11. 18:59
"A Szputnyik V védőoltást már augusztusban úgy reklámozta Vlagyimir Putyin, mintha kész volna. A TASZSZ híréből azonban most kiderül, hogy valójában csak a klinikai tesztek harmadik fázisát végzik vele - ezért is terelhettek eleinte azzal, hogy a megfertőződött medikusok placebót kaptak -, ráadásul közel sem áll tömegével rendelkezésre. A hírügynökség beszámolója alapján legalábbis az Oroszország 85 régiója közül a 18. legfertőzöttebbnek számító Altaj leghamarabb 2021 elején kaphat újabb adagot az ott beadandó összesen kétezer (2000) adag védőoltásból."
graycivil
2020. november 11. 18:58
"Három olyan medikus is megfertőződött a szibériai Altaj körzetben, akiket a koronavírus ellen Oroszországban fejlesztett Szputnyik V vakcinával oltottak, jelentette az orosz állami hírügynökségre és helyi illetékesekre hivatkozva a Moscow Times." https://444.hu/2020/11/11/oroszorszagban-megfertozodott-harom-orosz-vedooltassal-beoltott-medikus?fbclid=IwAR2ODl_lXBAwkenxaS1Zy8GpLIvgpokjHQ8v72AVEnIFA16XjPxTd3ty6No
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!