Varga Mihály: Újabb 420 milliárd forintot biztosít a kormány a védekezéshez

2020. május 06. 14:06

Ebben az esetben sem beszélhetünk arról, hogy az Európai Unió a már megítélt kereten felül további forráshoz juttatta volna Magyarországot – emlékeztetett a pénzügyminiszter.

2020. május 06. 14:06

A kormány összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból – nyilatkozta a pénzügyminiszter az MTI-nek. Varga Mihály hozzátette: a GINOP éves fejlesztési keretének módosításával többletforrás juthat egyebek mellett a bértámogatási programra, a vállalatok kapacitásbővítéseinek és beruházásainak támogatására, továbbá kedvezményes vállalati hitelekre is.

A kormány szerdai döntésével a Pénzügyminisztérium végrehajtásában működő GINOP keretében 310 milliárd forint vissza nem térítendő forrást és 110 milliárd forint 0 százalékos hitelt állít a gazdaságvédelmi akcióterv szolgálatába – ismertette Varga Mihály. Mint mondta: a GINOP éves fejlesztési kerete tartalmazza a program aktuális felhívásait és azok keretösszegeit, a módosításával pedig lehetőség van a kormány által elfogadott, és a programba illeszkedő gazdaságvédelmi intézkedések beépítésére, ezek alapján új pályázati felhívásokat meghirdetésére.

A nehézségekkel küzdő vállalkozások kapacitásainak újraépítése kulcsfontosságú

A pénzügyminiszter kiemelte, a GINOP így olyan gazdaságvédelmi programokra tud fedezet nyújtani, mint a vállalkozásokat segítő bértámogatás: a 200 milliárd forint összegű program keretében a kieső munkaidőre (maximum 85százalék) eső munkabér 70 százalékát megtéríti az állam a vállalkozások számára. A „kurzarbeit”-hoz hasonlóan a kutató-fejlesztők, mérnökök speciális bértámogatása is megvalósítható a GINOP forrásainak terhére, az ehhez szükséges 30 milliárd forint rendelkezésre áll.

A járványveszély következtében gazdasági nehézségekkel küzdő vállalkozások kapacitásainak újraépítése kulcsfontosságú a gazdaság újraindítása szempontjából – hangsúlyozta a miniszter, kiemelve, hogy a vállalkozások termelékenységének és technológiai megújulásának támogatására közel 74 milliárd forintos kerettel készítenek elő felhívásokat. Ezen felül digitális készségfejlesztő program indulhat 7 milliárdos kerettel, amely az igények nagyságától függően növelhető, valamint 110 milliárd forint 0 százalékos forgóeszköz hitellel segítik a válságban leginkább érintett ágazatokat az MFB Pontokon keresztül.

Varga Mihály hangsúlyozta: bár a GINOP, hasonlóan valamennyi hazai operatív programhoz, rendkívül előrehaladott állapotban van, a szabad források felmérésével és a program gazdaságvédelmi szempontú újratervezésével jelentős forrásokat szabadított fel a kormány. Ezt a mozgásteret növelte az elmúlt hónapokban kialakult HUF/EUR árfolyamváltozás is.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. május 06. 16:30
A nertársak nem maradnak az út szélén.....
Berecskereki
2020. május 06. 15:57
Sakk! Mit lép a szagértő ellenzék?
Vainamoinen
2020. május 06. 14:24
Ha a moslekellenzek lenne kormanyon, adoemeles, energiaar emeles es brutalis megszoritasok lennenek.
Vainamoinen
2020. május 06. 14:23
Ha a moslekellenzek lenne kormanyon, brutalis kamatozasu IMF hitelt venne fel az orszag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!