Kásler: Teljesítette a traumatológusoknak tett ígéretét a kormány

2019. október 24. 15:59

A traumatológiai ellátás javítására idén 3,4 milliárd forintot, jövőre további 10 milliárd forintot fordít a költségvetés – közölte a tárcavezető.

2019. október 24. 15:59

Az idén és jövőre is emelkedik a traumatológiai ellátás díjait finanszírozó állami támogatás – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta, a traumatológiai ellátás személyi és tárgyi feltételek biztosítását célzó fix díjaira ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre további 10 milliárd forintot fordít a költségvetés. Ezen túlmenően 2020-tól ezen ellátás finanszírozására (a HBCs-súlyszámkorrekcióra) 9,5 milliárdot biztosítanak.

A miniszter közölte, hogy a traumatológiai ellátás finanszírozásának módosításával együtt megtörtént az ellátási struktúra átalakítása is. Erről elmondta, az ellátás csúcsintézménye az országos traumatológiai intézet lesz, a regionális központok működését vidéken a három orvosegyetem klinikai központjai látják el, az ellátás második szintjét pedig a megyei kórházak traumatológiai osztályai jelentik.

Felidézte, az ellátás helyzetét ez év tavaszán kezdték felmérni, és a sokszoros egyeztetések után született meg a traumatológia finanszírozásának módosítása.

Nagyra értékeljük az orvostársadalom hozzáállását, a traumatológusok vezető szakmai grémiumainak hatékony, szakmai segítségét, így a politikai céllal elindított hecckampány ebben az esetben egy békés, szakmai, a betegek és a traumatológus társaság érdekeit figyelembe vevő végeredménnyel zárult” – fogalmazott Kásler Miklós.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár hozzátette: az idei fixdíj-növekmény szeptember 1-jétől érvényes, tehát visszamenőleges. Kásler Miklós beszámolt az elmúlt másfél évben tett egészségügyi intézkedésekről is, amelyek egy új egészségkultúra kialakítását szolgálják. Elmondta, átalakították a sürgősségi ellátást, megalkották az öt nemzeti programot, az alapellátáshoz kapcsolódóan meghirdették a család- és gyermekorvosi praxisközösségeknek szóló, Három generációval az egészségért című pályázatot, amelynek nemrég írták ki a második körét ötmilliárd forinttal.

Szólt a népegészségügyi szűrésekről, amelyek az emlő- és a méhnyakszűréseket követően a vastagbélrákszűréssel lettek teljesek. Bevezették a 7. osztályos lányok humán papilloma vírus (HPV) elleni ingyenes oltását, és – mint fogalmazott – napirenden van a fiúk HPV-oltása is. A sürgősségi ellátás megerősítése kapcsán szólt arról, hogy folyamatosan fejlesztik az Országos Mentőszolgálatot is, e program részeként új mentőállomásokat építettek és újítottak fel, de megújult a mentőgépkocsipark és ezek felszereltsége is.

Tovább bővül az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér is, az egészségügyi adatfelhőhöz a jövő év januárjában kell csatlakozniuk a magánegészségügyi intézményeknek és a magánpraxisban dolgozó fogorvosoknak, és június 1-jétől adatot is kell szolgáltatniuk a felhőbe.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bűzös bélsár
2019. október 24. 16:05
Kamu!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!