Százötven millió forintnyi hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon

2018. október 24. 14:07

Az Interpol szervezésében októberben a világ 116 országában rendeztek gyógyszerhamisítás elleni akciót.

2018. október 24. 14:07

Több mint 150 millió forint értékű hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon a gyógyszerhamisítás elleni XI. Pangea nemzetközi akcióhét keretében – hangzott el a fellépésben részt vevő hatóságok szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az Interpol szervezésében október 9. és 16. között a világ 116 országában rendezett akció alkalmával 500 tonna, összesen 4 milliárd forint értékű hamis tablettára bukkantak a hatóságok – közölték.

Ilku Lívia, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület munkacsoport-vezetője hangsúlyozta: az akcióhétnek a hamis gyógyszerek kiszűrésén túl az is célja, hogy az emberek figyelmét felhívják az ilyen készítmények használatának veszélyére. Az akció keretében Magyarországon 180 ezer hamis tablettát és 400 tasaknyi egyéb hamis gyógyszert vagy gyógyhatásúnak mondott terméket találtak a hatóságok, köztük inzulint, illetve altató és fájdalomcsillapító tablettákat is – tette hozzá.

Molnár Tamás, a Pénzügyminisztérium vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fokozottan figyeli az internetes kereskedelmet és a többi között a repterekre érkező szállítmányokat is a hamis gyógyszerek kiszűrése érdekében.

Csákó Ibolya rendőrségi tanácsos azt közölte, hogy az akcióhét nyomán 15 gyanúsított ellen indult eljárás egészségtermék hamisítása és nagy mennyiségű gyógyszer birtoklása miatt. Bognár Lajos, az agrártárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára arról szólt, hogy a gyógyszerhamisítás nem csupán az egészségkárosodás veszélye miatt hordoz kockázatot, hanem rombolja a fogyasztói bizalmat is. Saját hatáskörükben 780 kilogrammnyi, elsősorban potencianövelő és fogyást segítő készítményt vontak ki a forgalomból – fűzte hozzá.

Szabó István, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy 2009 óta az Európai Unióban kötelező a gyógyszerdobozokat biztonsági jelöléssel ellátni. Ez egy QR-kód, illetve az úgynevezett dézsmazár. Ez utóbbi azt jelezi, hogy a doboz bontatlan.
 
Fitter András gyógyszerész, egyetemi docens ismertetése szerint a kutatócsoportjuk által ezer ember bevonásával elvégzett felmérés szerint az emberek 4 százaléka vásárolt már nem ellenőrzött forrású gyógyszert, 18 százaléka pedig étrend-kiegészítőt, elsősorban az interneten. Mindenkinek azt javasolja, hogy csak legális forrásból szerezzen be gyógyszereket – mondta a kutató.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SallyHunt
2018. október 24. 20:56
86 dollárt nyertem egy órával otthon dolgozva. Meglepődtem, amikor a szomszédom azt mondta, hogy átlagosan 95 dollár, de most már látom, hogy működik. Most annyira szabadságom van, hogy én vagyok a főnököm ... Ezt csinálom ... ---- >>>>> http://www.Money47.Com
exfahrenheit
2018. október 24. 15:10
Az állampolgárok érdekében a hamis gyógyszereket kéne néven nevezni, nem a helyettes államtitkárokat.
fakutya Bobber
2018. október 24. 14:27
" 180 ezer hamis tablettát és 400 tasaknyi egyéb hamis gyógyszert vagy gyógyhatásúnak mondott terméket találtak a hatóságok, köztük inzulint, illetve altató és fájdalomcsillapító tablettákat is" Hol, kinél?
fakutya Bobber
2018. október 24. 14:27
Semmilyen gyógyszer nem lenne szabad szedni senkinek, nemhogy hamisitottat. A fél országot a "gyógyszerekkel" irtják ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!