Románián keresztül jöhetnek Magyarországra a menekültek a kerítés miatt

2015. augusztus 24. 08:49

A szerb-román-magyar hármashatár mentén fekvő Temes megye vezetősége úgy véli, a szerb-magyar határra épített kerítés miatt a menekültek Románián át próbálnak majd eljutni Magyarországon keresztül Nyugat-Európába. Tömegesen még nem jelentek meg migránsok Romániában, de a hatóságok elkezdték a felkészülést.

2015. augusztus 24. 08:49

Temes megye településeinek vezetősége szerint a szerb-magyar határon épülő kerítés miatt csak idő kérdése, hogy a migránsok Románián keresztül keressenek utat Nyugat-Európába, írja cikkében a Krónika erdélyi napilap.

A szerb-román-magyar hármashatár mentén fekvő Temes megyében egyelőre nem jelentek meg a bevándorlók, és a hatóságok sem észleltek különösen mozgást a délnyugati határ környékén, de mivel a szerb-magyar határra tervezett magyar határzárból már több, mint 100 kilométer hosszú szakasz áll, így a migránsok érkezésére a területnek fel kell készülnie.

A Krónikának nyilatkozók állításait kiegészíti pár nyári újságcikk: egy MTI-hír nyomán a Magyar Nemzet július végén arról írt, hogy az idei első félévben 12 százalékkal, 744-re emelkedett a menedékkérelmek száma Romániában. Egy hónappal korábban, június végén a Hír TV készített riportot arról, hogy a magyar-román határon is fogtak már el illegális határsértőket — igaz, csak egy kétgyermekes iráni családot Lökösházánál.

Az erdélyi lap szerint a román embercsempészek ténykedése várhatóan még inkább erősíteni fogja a menekültek jelenlétét Romániában. A magyar hatóságok az elmúlt napokban több román állampolgárt is őrizetbe vettek, akik migránsokat próbáltak eljuttatni Nyugat-Európába.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2015. augusztus 24. 14:04
Kübekháza ismert lesz - jön a TV, sajtó, politikus ... polgármester úr - tessék felkészülni és a falut is felkészíteni a vendégek fogadására ...
thymian
2015. augusztus 24. 13:54
A bajor belügymin. ismét felvetette, ha így megy tovább, kénytelenek lesznek bevezetni a határellenőrzést. http://www.t-online.de/nachrichten/deutschland/innenpolitik/id_75163680/fluechtlinge-herrmann-fordert-rueckkehr-zu-grenzkontrollen.html
3M..
2015. augusztus 24. 12:25
Már korábban megírtuk, hogy Magyarországot teljesen körbe kell keríteni. Ezek a patkányok bebújnak egy egérlyukon, csak hogy egy kicsit élősködhessenek. Szebb Jövőt!
thymian
2015. augusztus 24. 11:41
Újabb menekültszállót gyújtottak fel Németországban. Már felújították, de még lakatlan volt. http://www.stuttgarter-nachrichten.de/inhalt.weissach-im-tal-geplantes-fluechtlingsheim-in-brand.9ccb4a3c-59c0-447b-a51a-4f8e739240da.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!