Fazekas: A kormány 300 milliárd forinttal támogatja az élelmiszeripart

2015. június 10. 09:58

300 milliárd forintnyi pályázattal támogatja a kormány az élelmiszeripart – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A miniszter elmondta: kiemelt célként szerepel a kis- és közepes élelmiszeripari feldolgozó vállalkozások támogatása és hogy egészséges, GMO-mentes ennivalót állítsunk elő.

2015. június 10. 09:58

A kormány 300 milliárd forinttal támogatja az elkövetkező öt évben a magyar élelmiszeripart – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az állami hírtévén szerda reggel. 200 milliárd forint a vidékfejlesztési program forrásaiból, 100 milliárd forintot pedig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) lehet majd finanszírozni. A támogatás pályázatok formájában jut el az érintettekhez – tette hozzá. A miniszter elmondta: kiemelt célként szerepel a kis- és közepes élelmiszeripari feldolgozó vállalkozások támogatása.

A kormány által elfogadott élelmiszeripari fejlesztési stratégia azt a célt szolgálja, hogy minél több kézműves élelmiszer, prémium termék, hungarikum kerüljön az asztalokra, illetve az exportpiacokra. Fazekas Sándor kiemelte, hogy Magyarország hagyományosan erős mezőgazdasággal és kiváló élelmiszerekkel rendelkező ország, és elsőrendű fontosságúnak nevezte az élelmiszerek minőségét, azt hogy egészséges, GMO-mentes ennivalót állítsunk elő.

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2015. június 10. 14:18
Mi lenne, ha ezt a pénzt nem mind a kézműves bajtársakra költenék (azért érzek itt egy kis mezőgazdasági termelésben is érintett oligarchaillatot) , hanem mondjuk a kétharmadát olyan kevésbé oligarchaorientált ágazatokba forgatnák, amit tudatosan alulfinanszíroznak, mint z egészségügyet és az oktatást? És persze a rómaiak születésszabályozásába is kéne fektetni, nem is értem, miért tűri az állam, hogy számolatlanul szülessenek nyomorba gyerekek? 55 évesen már többszörös ükapák, 16 évesen minimum két gyerekük van. Normális???
Tintamin
2015. június 10. 12:51
FÖLDMUTYIIIIIIIII!!!!
*ufó*
2015. június 10. 11:18
--A kormány által elfogadott élelmiszeripari fejlesztési stratégia azt a célt szolgálja, hogy minél több kézműves élelmiszer, prémium termék, hungarikum kerüljön az asztalokra, illetve az exportpiacokra. -- Ez valami fantasztikus stratégia. Gondolom, 500 millió + áfa és már meg is írta valaki, szigorúan nem fideszes rokon óccsóért a stratégia tervezetet.
káli
2015. június 10. 11:06
Na vajon kik vettek konzerv gyárat vagy húsfeldolgozót? Nem tán sajátlábon állóék ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!