Korlátozná Brüsszel az e-cigarettát

2013. január 22. 15:29

Az Európai Bizottság tervei szerint a termékek többségét csak gyógyszertárban lehet majd árusítani. Csökkentenék a patronok, illetve a patronokban használt folyadékok nikotintartalmát is.

2013. január 22. 15:29

Az elektromos cigaretta piacának szabályozására készül az Európai Bizottság, a tervek szerint a termékek többségét csak gyógyszertárban lehet majd árusítani – írta kedden a Berliner Zeitung. A brüsszeli bizottság a német lap megkeresésére közölte, hogy az elektromos cigarettákra ki kell terjeszteni a leszokást segítő egyéb nikotintartalmú készítményekre vonatkozó szabályokat. Ennek alapján a termékek forgalmazását egészségügyi hatósági engedélyhez kötik, és bizonyos nikotintartalom felett orvosi rendelvény nélkül kiadható gyógyszernek minősítik.

A bizottsági tervek szerint a továbbra is szabadon forgalmazható elektromos cigarettákban használt patronokban a nikotintartalom nem haladhatja meg a 2 milligrammot, a patronokban használt folyadékban pedig a milliliterenkénti 4 milligrammot – írta a Berliner Zeitung. A lap szerint a jelenleg használt termékek nikotintartalma a határérték többszöröse. A bizottsági szabályozás gyakorlatilag tiltást jelent, ami a kívánt hatással ellentétes következményekkel járhat – vélekedett az e-cigaretták forgalmazásában érdekelt cégeket összefogó IG-ED egyesület szóvivője, aki szerint a brüsszeli regula miatt sokan visszatérhetnek a dohányzáshoz. „Az EU halálra védelmezi a polgárokat” – jegyezte meg.

Ugyanakkor a füstmentes fórum (Forum Rauchfrei) elnevezésű civil szervezet üdvözölte a kezdeményezést. A szervezet szerint indokolt a fellépés az e-cigaretta ellen, mert az egyre inkább terjedő eszköz ismét „szalonképessé” tette a füstölést, használata pedig „kapudrog hatást” válthat ki, vagyis megnyithatja az utat a dohányzás felé, ráadásul nem ismertek az egészségügyi kockázatai – ismertette a berlini lap a szervezet álláspontját.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion
2013. január 22. 19:17
„Az EU halálra védelmezi a polgárokat” Ez tetszik:Đ
fel is csút le is csút
2013. január 22. 18:28
biztos semmi köze nincs a dohánylobbinak a döntéshez... már csak azt nem értem hogy ezek az álarcos gecik miért nem legalizálják akkor az összes keménydrogot. az áruk leesne az utca ár tizedére, a különbözetet meg ki lehetne vetni adóban. mekkora üzlet lenne...
kicsikata
2013. január 22. 17:46
Van valami ami úgy látszik hatásos, erre gyorsan megfúrják. Nem kicsit átlátszó az egész sztori. Éljen a dohány és gyógyszer lobbi. Tényleg nem hiszem hogy jó ez igy :(
kjkj945
2013. január 22. 17:25
Az e cigaretta marhaság! A nikotin kimegy a szervezetből 3-4 nap alatt! A megszokott mozdulatok hiányoznak- Pszichés az egész!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!