Hatezerötszáz egészségügyi dolgozót érint idén a kényszernyugdíjazás

2013. január 17. 19:24

Összesen mintegy 6500 egészségügyi dolgozónak kell majd eldönteni idén, hogy a nyugdíjkorhatár után is megtartja-e állását vagy nyugdíjba vonul – mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön, kórházvezetőkkel folytatott budapesti tárgyalását követően.

2013. január 17. 19:24

A kormány képviselője hangsúlyozta, a kabinet nyugdíjas korú közalkalmazottakat érintő döntése már jelenleg is 3036 egészségügyi dolgozót, köztük 1140 orvost és több mint 880 szakdolgozót érint. Mint mondta, a nyugdíjkorhatár utáni továbbfoglalkoztatásról minden esetben egyedi kérelmek alapján döntenek, ezeket azonban a kormány az intézményekkel együttműködve „szervezett formában” kezeli.

Szócska Miklós tájékoztatása szerint az érintettek január 25-ig kapnak tájékoztatást munkaadójuktól az új szabályokról, ezt követően pedig 15 napjuk lesz nyilatkozni arról, meg kívánják-e őrizni munkahelyüket. Az államtitkár kiemelte, a kormány célja, hogy felmérje, mennyi dolgozóra van szüksége az egészségügynek, a megfelelő létszámkeret kialakítása közben pedig a szakmai szervezetekkel is egyeztetnek.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2013. január 18. 13:19
"Az államtitkár kiemelte, a kormány célja, hogy felmérje, mennyi dolgozóra van szüksége az egészségügynek..." Mindenki tudja, hogy többre, nincs ezen mit felmérni. Ehhez képest most még meg is ritkítják őket. Félelmetes amit ezek csinálnak...
realista
2013. január 17. 22:33
Gratulálok! A fiatalok önként elmennek, a megmaradt időseket meg kirugják. "Óriási jégeső kerekedett. Egy szegény parasztember a tornácról nézte elkeseredve, hogyan megy tönkre eddigi munkája, hogyan válik semmivé a jövőévi kenyér. "Lássuk Uram! -mire megyünk együtt!"- mondta, és fogta a cséphadarót, és ő is verni kezdte a gabonát."
afterall33
2013. január 17. 22:13
"Kényszernyugdíjazás"!! Muhaha! Ebben az országban százezrek csak álmodnak a sosemlesz nyugdíjról. Az ország másik fele meg meg van sértődve, ha nem kap egyszerre fizetést, meg nyugdíjat. Elmebaj!! Avagy a lényeg, hogy egymásra haragudjanak a jónépek, ne a kurmányra?
tarackos
2013. január 17. 20:45
Jó hogy 3 héttel a hatálybalépés után fel bírsz köhögni egy számot Miki! Jó a tervezés pofika...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!